Már Signoriék itteni ténykedése is gyanús
Az olasz bundalavina három olyan focistát, vezetőt is maga alá temetett, aki megfordult hazánkban. Lehet, hogy a magyarországi felbukkanásuknak sem csak sportszakmai magyarázata volt?
Giuseppe Signori 1994-ben tagja volt a világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottnak – furcsa volt őt látni a havas magyar pályákon
Parádésan kezdett
Mesésen indult a 28- szoros olasz válogatott, háromszoros itáliai gólkirály Giuseppe Signori magyarországi karrierje. Az első találataira nem sokat kellett várni, a ZTE elleni, idegenbeli Magyar Kupa-meccsen a 61. percben cserélték be, majd tíz perc elteltével egy 17 méteres szabadrúgásából a jobb alsó sarokba csavarta a labdát. A 83. percben még egy gólt lőtt, kialakítva az 5-1-es végeredményt.Góljai mellett két gólpasszal is hozzájárult a sikerhez. „Beppe” csaknem 38 esztendős volt akkoriban.
Új megvilágításba helyezte Luigi Sartor, Mauro Bressan és Giuseppe Signori korábbi itteni szerepvállalását, hogy a hírek szerint mindhárman kulcsszerepet töltöttek be az olaszországi fogadási maffiában.
A 2005–2006-os idényben a Sopron színeiben pályára lépő Sartort a hét elején tartóztatta le a rendőrség, míg Signori (ugyancsak a Sopron futballistája volt) és Bressan (tavaly sportigazgatóként alkalmazta a Vasas) ellen megalapozott a gyanú, hogy egy bűnszervezet tagjaként másod- és harmadosztályú meccsek eredményét manipulálták.
Bármilyen megdöbbentő, a lapunknak név nélkül nyilatkozó, a magyarországi nyomozást belülről ismerő személy kijelentette, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a soproni labdarúgókat „beépítették” a hazai közegbe, hogy annak feltérképezésével szélesíthető legyen a bundapaletta.
Aki netán megrökönyödne, annak figyelmébe ajánljuk, hogy belga csapatot is állított már össze fogadási csalásokra specializálódott ázsiai bűnszervezet, az első osztályból kizárt finn Oulu esetében pedig kiderült, hogy a szingapúri maffia csapatra való délszláv és más nemzetiségű labdarúgót irányított a klubhoz.
– Annak idején Signori és Sartor is jó benyomást tett rám, ezért is döbbentem meg azon, hogy a hazájukban mivel gyanúsítják őket – mondta lapunknak az akkori tulajdonos Vizer László Máriusz, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke. – Még inkább leesne az állam, ha kiderülne, hogy Magyarországon is bundáztak.
A két egykori olasz klasszis mellett öt évvel ezelőtt edzők is érkeztek Sopronba Itáliából, közülük Dario Bonettivel azóta is jó viszonyt ápol a korábbi tulaj, s mint mondta, tűzbe tenné érte a kezét. Vizertől egyébiránt a Londonban bejegyzett, nem sokkal korábban alapított Carrefur Ltd. vette meg a soproni futballcsapatot működtető céget (edzőnek Vincenzo Coscót nevezték ki). Nem fogják kitalálni, olasz tulajdonban lévő vállalatról beszélünk…
S. T. R.
Bors