Megjelent A.J.Christian új könyve: A Teljesség Illata – címmel.
A harmincas évei elején járó fiatalember mára már 70 ezer példányos bestseller író. Christian tanfolyamain és előadásain arra ösztönzi a jelenlévőket, hogy szánjanak időt a világtól való visszavonulásra, mert így tisztábban hallhatják benső hangjukat. Új sorozata a Teljesség ciklus nevet viseli, és a ciklus minden egyes kötete egy-egy érzékszervünkhöz kapcsolódik.A sorozat hat kötetből áll, első darabja a látás, második kötete a hallás, most megjelenő harmadik kötete pedig a szaglás témakörén vezet minket megdöbbentő felismerések felé. A könyvhöz csatolt DVD-n Christian zártkörű előadása látható.
Akik még nem ismerik őt, most betekintést nyernek sajátos világlátásába, akik pedig már olvastak Christián-könyvet vagy jártak az egyik előadásán, tanfolyamán, e filmen keresztül még közelebb kerülhetnek hozzá. (A DVD-n Képgaléria is található.)
Előkép a Teljesség illata című könyvből:
A könyv írója lelkét tükrözi. Ezért lehet egyedi, színes, ízes. Viszont épp ezért, akinek az alkotónál eggyel több vagy kevesebb fogaskerék forog a koponyájában, nem élheti meg a betűkben rejlő mélységeket
– s míg ez egy krimi vagy szerelmes regény esetében nem feltétlenül veszi el az élvezetet, az emberi lélek végtelenségét boncolgató írásnál megöli a lényeget. Ezt a problémát a legtehetségesebbek sem tudják kiküszöbölni, mert hát nem az író tollában, hanem az olvasók változatosságában van a „hiba.”
Hiszen…
…ahány ember, annyi forma.
…ahány ember, annyi kipárolgás.
…ahány ember, annyi illat.
Ebben a kötetben úgy orvosoltam a fent említett helyzetet, hogy az egymástól független – ám energetikailag összefüggő – írásokat az emberi gondolkodásmód legkülönfélébb lépcsőihez igazítottam. A könyvet négy nagy egység alkotja.
Az első a mindennapok misztériumain vezet önmagad felé – a szöveg akkor is boldogságot és felismeréseket adhat neked, ha csak most kezded el keresni önnön lényedet.
A második már szélesebb, nem anyagi létezéseket láttat meg veled – ha már gyakorlott útkereső vagy, akkor ezek a sorok jelenthetik a legnagyobb örömöket.
A harmadik fejezet a Mindenség és a Létezés végtelen szerkezete felé vezet – itt akkor találhatsz kincsekre, ha már mindent látsz (vagy látni vélsz), ha már mindent tudsz (vagy tudni vélsz).
S végül ott a negyedik fejezet, amely a történelem folyamán először, gyakorló buddháknak és haladó messiásoknak íródott – hogy bölcsebbek lesznek-e, nem tudhatom, az viszont biztos, hogy remekül fognak szórakozni olvasás közben. Búcsúzásképp egy határtalan szellő: noha már most eldöntötted, hogy melyik fejezet szól neked, azért tudd, ha figyelve olvasol, a Teljességet bármelyik sorban meglelheted. A.J.Christian
Összeállította: Demuth János