Sopron.info.hu

Mestereink: Villás Béla

  2007 feb 02 / #ezo

Mestereink: Villás BélaSpirituális tanító, gyógyító. Árkádia szellemi iskola vezetője. Árkádia Fényeinek Spirituális Egyházának alapítója és spirituális vezetője.
Villás Béla Nyíregyházán született, Virányoson kezdte az életét, és mint minden gyermek, megélt hideget-meleget. Játszótere a határ volt, ismert minden ösvényt, költőhelyet, fát és virágot.
A búzamezőben hanyatt fekve órákig bámulta az eget. Mikor kérte, az állatok köré gyűltek.
Tizenévesen a családja a háztól elküldte, mert azt mondta nekik: “Nem kell a ti büntető Istenetek, az én Istenem a Szeretet!”

Mestereink: Villás BélaEzután néhány évig a világban teremtett, amihez nyúlt, arany lett belőle. Bármi, ha tökélyre vitt, az tovább már nem elégítette ki.
Mikor a világ már ezer szállal kötötte, egy spirituális tanfolyam hirdetésén akadt meg a szeme, és elindult az úton, ahova mindig is vágyott.
A csodát először kint kereste, járt Indiában és Kínában, elment Erdélybe, Izrael földjére, Fidzsire, Ausztráliába, Koreába és az Arab sivatagba.
…és rájött a legnagyobb csodára: befelé indult, ahogy kétezer éve Mestere mondta: “Isten országa bennetek van”, s az ország közepén rátalált az Atyára. Önmagára.
Mikor kérdezed Tőle, hogy van, nem mondja, hogy jól, csak hogy “VAGYOK”.
Tanít és gyógyít, a tudást és a fényt az arra vágyóval megosztja. Meghallgat, megnevettet, amit mond, az egyszerű és kerek.
Ünnepelni mindig van jó oka, és bármikor leül Veled egy pohár borra.
Verseiből rájöhetsz mindenre, de ha teheted, egyszer nézz a szemébe.

Interjú:
Mestereink: Villás Béla– Ezt megtapasztaltatom veled. Így meg tudom értetni, hogy a létezés hullámokból és hegyekből áll. Amit mi hegynek nevezünk az a földi életünk, a hullámot az ember halálként éli meg – de szerintem az a hegy, akkor érünk haza. Amit a világ ezotériának nevez, az egy tág fogalom: Belefér a meditáció, a gyógyítás, az ördögök, démonok, az elhaltak, az átok, rontás, az alternatív gyógymódok legszélesebb skálája, energetikai gyógymódok, szellemgyógyászat, csontkovácsolás… stb. – Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy a spirituális világgal fogsz foglalkozni?

– Ténylegesen tizenöt éve kezdtem ezzel foglalkozni, de kellett hozzá egy indíttatás. Az pedig akkor történt, amikor megszülettem. Minden ember kész csomaggal érkezik ebbe a világba. Egy élmény, egy probléma, egy betegség előbb-utóbb „bekapcsol”, és tudni fogod, hogy merre kell menned.

– Mi történt veled?

Mestereink: Villás Béla– Elég különc gyerek voltam, mindenki kisdobos volt és úttörő, én egyik sem. Még gyermekkoromban kétszer volt részem gömbvillám-csapásban. Mindenki rosszul lett körülöttem, nekem nem volt semmi bajom. Tizennégy évesen volt egy halálközeli, testen kívüli élményem. Azután, amikor a fizikai világban tevékenykedtem, bármihez nyúltam, mindenben sikeres voltam, de másfél-két év után mindig azt éreztem, hogy ez nem az, amiért idejöttem. Olyankor csodálkoztak az emberek, hogy miért hagyok ott egy jól működő dolgot. Harminc éves korom körül azt éreztem, hogy szeretném végre megtalálni, amiért idejöttem, mert ha nem azt fogom csinálni, akkor értelmetlen az életem. Ahogy az emberek élnek: evés, ivás, szexualitás, alvás – az túl egyszerű, túl kevés ahhoz, hogy ennyi legyen az életem értelme.
Egyszer egy hirdetésben azt olvastam, hogy Sátoraljaújhelyen reiki tanfolyamot indítanak. Addig soha nem hallottam erről, nem tudtam, mit takar, de éreztem, hogy ott kell lennem. Másnap már ott voltam, és láttam, hogy valami működik, amit racionális ésszel nem tudok megmagyarázni. Megtapasztaltam, hogy létezik egy erő, ami a fizikai világot mozgatja. A legmagasabb szinteket is elvégeztem a reikiben. Utána elkezdtem angyalokkal foglalkozni… érdekes módon az is működött. Később a szellemvilág és a szellemgyógyászat felé vitt az érdeklődésem. Nagyon sok embert meggyógyítottam, de még mindig azt éreztem, hogy nem ezért jöttem ebbe a világba. Tudtam, hogy nem a gyógyszer, csak egy mankó vagyok.

– Hogyan lettél spirituális tanító?

– Bejártam a világot. Elmenten Indiába, ott éltem egy darabig, meglátogattam néhány gurut (mestert). Voltam Kínában egy idős professzornál, aki világszabadalmat kapott meridián gyógyászatért. Egyetemen tanítja az európai és a kínai orvoslást. Azt mondja, hogy 1500-2000 éve – amikor a sárga császárok felfedezték, hogy az emberi testet egy energiaháló szövi át – az egyszerű kínai emberek is alkalmazni tudták ezt a gyógymódot. Akkoriban megtanították az embereket egészségesen élni és önmagukat gyógyítani. Ő ezt a régi módszert találta meg. Azért kerestem fel, hogy megtanuljam tőle, hiszen a test fizikai részét is szerettem volna gyógyítani, nem csak a lelkit. Jelenleg a világon harmincheten oktathatjuk ezt. Azután elmentem Izraelbe, tanulmányoztam a keresztény és a zsidó misztikát.

– Voltam Ausztráliában az őslakosoktól a sámánizmusról tanulni, majd Új-Zélandra mentem a maruikhoz, de ott nem igazán találtam már élő sámánizmust. Ezután a Fiji-szigetek következett, ahol még vannak élő sámánok. Ott sokat tanultam, sőt sámán-avatásban is részesültem. Dél-Koreában a buddhizmus gyökereiben mélyedtem el.

– Ki patronálja ezeket a csodálatos utakat?

– Mindig saját magam patrónusa voltam. Nagyon sok magyarországi „bűvészkedő” spirituális mesterrel szemben én fölvállalom, hogy zöldség-gyümölcs felvásárlással foglalkozom, ami pénzt ezzel keresek, azt az utazásokra fordítom. Négy-öt hónapot dolgozom a fizikai világban, hét-nyolc hónapig pedig utazok és tanítok.

– Mikor érezted azt, hogy át kell adnod a tudást?

Mestereink: Villás Béla– Láttam, hogy nem tudok annyi embernek segíteni, mint amennyinek szeretnék. Tudtam, meg kell tanítanom az embereket, hogy ne legyenek betegek és megértetni velük, hogy miért lesznek azok. Ehhez pedig „ki kell mennem” a világba. Így kezdtem el előadásokat tartani. Nagyon sok embernek megváltozott az élete, mert találkozott velem. Később azt éreztem, hogy ugyan sok emberhez tudok szólni, de mégis csak egyedül vagyok. Elkezdtem tanítani. Van egy spirituális mesterképző kurzusunk a Zemplénben, Vágáshután. Már nagyon sok tanítványom van. Ők kezdik azt csinálni amit én, s így egyre több embernek tudunk segíteni.

– Aki „betéved” az ezoterikus klubba, mert mondjuk érzi, hogy el kell jönnie, mit kap abból a széles palettából, amit az ezoteria takar?

– Ami az ezoteriába tartozik, azt mind első kézből tanultam, a világ minden tájára elmentem a gyökereket keresni. Amikor bejönnek ide, érzem az emberek gondolatait, így azokra adok választ. Valakinek fáj a gyomra, egy másiknak gond van a házasságával, a harmadik álmatlanságban szenved… Az anyagi világban élő emberek szomorúságát és problémáit nagyon könnyű megszüntetni, és a vágyaikat megvalósítani. Nem olyan sok dolog aggasztja az embereket. Ha választ kapnak ezekre, akkor úgy érzik, hogy nagyon jó helyre érkeztek. Az előadás végén elmondom, hogy szívesen válaszolok a kérdéseikre, amire a legtöbben azt mondják: lett volna, de már megkaptuk rá a választ.

– Mit kell tenned, hogy igazán jól érezd magad?

– Nincs rá egyértelmű válasz, mindennek meg van a saját szépsége. Mindent szeretek és semmit nem utasítok el a létezésben. Ami elér engem, az soha nem véletlen. Szívesen vagyok a tanítványaim között. Nyolc hónapig minden nap valahol az országban előadást tartok. Hétvégeken pedig tanfolyamokat és kurzusokat. Emellett nagyon jól esik elvonulni egy-két napra valahová a hegyek közé.

– Elérkeztél a sorsfeladatodhoz, vagy van még távolabbi, nagyobb cél előtted?

– Egy spirituális úton haladó ember soha nem mondhatja azt, hogy célba ért. A fejlődés végtelen. Isten sem véges, ő a minden, a létezés. Általunk fejlődik, de mindig előttünk halad. A létezésnek az a csodája, hogy nincs vége. Vannak állomások az életünkben, ahol kicsit megállunk, de azok csak erőgyűjtő helyek.

– Mi a legfőbb tanítás?

– Az egész tanításom két princípiumon áll: szabadság és szeretet. Válj szabaddá! Ezt csak úgy érheted el, hogy mindenkit elengedsz, akit eddig kötve tartottál. A szabadságod akkor veszíted el, amikor bárkit korlátozol az övében. Ha szabaddá váltál, akkor fogsz tudni igazán szeretni. A következő szabály, hogy soha ne tégy mással olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.

– Ha szabad vagyok és tudok igazán szeretni, az csodálatos. De attól még itt ebben a világban kell élnem és fejlődnöm.

– Biztosan tapasztaltad már, hogy a világot nem lehet megváltoztatni. Célszerű lenne nekünk megváltozni. Ez pedig úgy történhet, hogy elfogadjuk a világot olyannak amilyen. Minél több dolgot tudunk elfogadni a világból úgy ahogy van, annál szebb lesz az életünk. Az emberek minden problémájának az oka az ellenállás.

– Hogy látod Magyarország jövőjét?

– Pár hónappal ezelőtt néhányan összejöttünk és megnéztük, mi várható. Azt láttuk, hogy lesz egy kis nehézség az elkövetkező másfél-két évben. Úgy négy év múlva fogják az emberek igazán érezni annak az áldását, hogy egy nagy közösségbe tartozunk. Azt vallom, hogy az emberiség egy hatalmas családként él. Éppen ezért ne szabjanak nekünk korlátokat a határok, a politikai rendszerek, a nacionalitás. Nincs olyan, hogy magyar, szlovák, román… mindannyian testvérek vagyunk.– Baj az, ha valaki meghatódik a magyar himnusztól, és könnybe lábad a szeme, ha Trianonra gondol, pedig akkor még nem is élt… mert egyszerűen magyarnak érzi magát?- Ez nem baj. Az ilyen embernek ebben az életében ezt kell megélnie és megtapasztalnia. Regressziós hypnózissal vissza lehet vinni bárkit az előző életébe. Az a tapasztalat, hogy nagyon sok ember, aki ma a „legnagyobb magyar”, nincs kizárva, hogy zsidó ember volt előző életében. Az, hogy valaki minek születik, egy dolog. A lélek nem nacionalista. Én is szeretek ezen a földön élni, nagyon szeretem a Republic együttest és a nótáikat. „Ezt a Földet választottam, ezt a napot én akartam!” – éneklik. Soha nem mennék el innen.

– Mit üzensz a magyar embereknek?

– Egy katolikus paptól hallottam egyszer egy csodálatos hasonlatot: ha egy szakajtó almába beteszünk egy rothadt almát, akkor két hét múlva rothadt lesz az összes. De ő hiszi azt, hogy egyszer eljön az a világ, amikor egy szakajtó rothadt almába beteszünk egy egészségeset, és két hét múlva mind egészséges lesz. Azt üzenem az embereknek, hogy ne adják fel, higgyenek abban, hogy létezik egy mindent irányító csodálatos lény. A mi világunk Istennek nevezi -, én úgy nevezem, hogy Létezés. Ő mindannyiunkat igazán szeret, mi benne létezünk, mindannyian fontosak vagyunk neki.

– Hogyan látod a Föld helyzetét?

– Katasztrofálisnak. Minden héten egyszer a szellemi iskolánkban végzünk egy programot a tanítványaimmal. Célja, a Föld spirituális gyógyítása. Hiszem, hogy ezzel nem csak mi foglalkozunk, hanem még nagyon sok jó szándékú ember a világon, akiknek fontos bolygónk jövője.
Nem szeretem a mester szót. – mondja Villás Béla. – Ha valaki így szólít meg, mindig azt mondom: Béla a nevem. Nem mester, a testvéred vagyok. Lehet, hogy egy lépcsővel előrébb járok, de mindketten ugyanazon a lépcsőn haladunk. A célom az, hogy minden embernek segítsek e lépések megtételében. És amennyivel én messzebbre látok, azt mind megosztom veletek. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

További részletek:

http://www.zoldujsag.hu/

http://www.arkadiafenyei.hu/

http://www.tiltottgyumolcs.hu/

Cikket összeállította: Demuth János

http://www.ezoterikasopron.uw.hu/

55005 / 22336 látogató

kapcsolódó cikkek


%d blogger ezt szereti: