Mint halottnak a csók

Számomra ennyit jelent ez a hétvége. Több, mint biztos, hogy az elhunytak sem éreznek többet ez ünnep iránt. Mindenki szokásait tiszteletben tartom, előre elnézést kérek, ha valakit megbántanék eme írásommal. Szerencsére a mi családunk sosem volt temetőbe járós. Se hétköznap se a vasárnapi ebéd után nem jutott eszünkbe, hogy temetőzzünk.

A temető sok embernek az a hely, ahol beszélgethet az elhunythoz, akit látogathat, ha hiányzik, ápolgathatja a helyét, kedveskedhet virágokkal, szóval hitüknek és szabad akaratuknak megfelelően gondoskodhatnak szeretteikről. Vagyis ami még fizikai testükből megmaradt. Morbid, de ez az igazság. Az anyagiakat már nem is említem, nehogy teljesen ünneprontó legyek!

Az élet engem sem kímélt, vannak barátaim akik már nem élnek. Ha akarnám sem tudnám őket látogatni, mert a világ több, közeli és távoli pontjain lettek eltemetve illetve elhamvasztva. Ők jönnek el hozzám, gondolatban, álmaimban, dátumtól függetlenül.

Szerencsére még senki sem reklamált, hogy ”mi a fene van veled, hogy nem jössz látogatni?” Amúgy az ezotériához értők egyenesen temető kerülésre intenek ezekben a napokban. Ilyenkor ugyanis nyugvó lelkeket és szellemeket ébresztenek fel a még élők ami nem éppen szerencsés. Inkább itthon gyújtok gyertyát, emlékeimben idézem fel azokat az embereket, akikkel már SOHA nem találkozhatok. Ilyenkor összeszorul a szívem, bevallom.

A halál elfogadása egy nehéz dolog, és amikor belegondolok, hogy a szeretteim és én is erre a sorsra jutok… Ezért inkább a jelenben törekszem arra, hogy szeressek, ápoljak, hogy adjak és, hogy tiszteljek.

Elsősorban ezekre kéne törekednie az embereknek. Amikor hat láb mélyen vagy, por formájában, akkor már mindegy a virág, műkoszorú. Ezen a hétvégén a hitben élők a Szenteket (ismerőst és ismeretlent) ünneplik és mondják el imáikat Mindenszentek alkalmával.

A 95% pedig dugóban ül, stresszel majd tolakodik. Oké, a gyertya fény tenger csodás látvány, én mégis maradok a tökömnél aki tegnap óta vigyorog, mint egy töklámpa.