Mintha a hidegháború idején történt volna

Az Origo híradása szerint egy pakisztáni férfi a Szerbiából Kelebiába tartó tehervonat alvázán szeretett volna Magyarországra szökni. A rendőrök visszakísérték az ideiglenes határzárhoz. A hír azért szomorít el, mert ifjúkoromban számtalanszor láttam a Győrből Sopron felé tartó vonatok átvizsgálását. Határőrök keresték  lámpáikkal a nyugatra szökni akarókat a vonatok fülkéiben, és az alvázakon is. Szájkosaras farkaskutyák is ott lihegtek mellettük. Félelemmel teli korszak volt az. Az is szorongatta a gyomrom, amikor folytonosan kiszúrt egy civil nyomozó és azt kérdezgette: Hová utazom? Melyik utcába igyekszem? Hol lakom Sopronban? Mutassam a személyimet! Sajnálom a pakisztáni fickót, mert nem sikerült álmait megvalósítani. És felidézem azokat, akik megpróbáltak a szabad világba jutni és sikerült nekik. Legyőzték a diktatúrák szögesdrótjait. Magam előtt látom a prágai Jan Fencl és Jan Jiri alakját, akik 1951-ben saját készítésű búvárhajóval Decinnél jutottak át az Elbán. A kelet-berlini Harry Deterling pedig egy mellékvágányok több tucat embert vonatoztatott át Nyugat-Berlinbe. Wolfgang Engels keletnémet katona tankkal ment neki a berlini falnak, a halálsávban megakadt, de sikerült átmásznia és géppisztolylövedékekkel a testében megérkezett a szabad világba. Mások szovjet katonának öltözve, vagy gumimatracon, kötélpályán, léggömbbel jutottak át. A magyarok sem voltak restek. Tinédzserként szülővárosomban, Komáromban éltem. Baráti körömhöz tartozott Polka Tibor, aki elsőrangú sportoló és gyorsúszó bajnok volt. Először Bulgáriánál a Fekete tengerben akart áttempózni a török partokra, de elfogták. Szabadulása után az NDK Balti-tengeri partjainál próbálkozott. Warnemündénél 12 kilométert úszott a 16 fokos vízben, amikor egy NSZK őrhajó észrevette és felvette a fedélzetére, újságcikkek tucatjai jelentek meg róla. Mi pedig sokáig emlegettük a sikerét, nem titkolt irigységgel. Sopronnál a siketek iskolájának két növendéke kamiont lopott, hogy áttörjék a klingenbach-i határzárat. Egyiküknek sikerült, a másikat lelőtték. Bravúros volt a soproni orvos házaspárnak menekülése, akikért egy sportrepülő szállt le a 86-os főúton. Családostul átrepültek Ausztriába. Szinte vég nélkül sorolhatnánk a sikeres és kudarcba fulladt szökések számát. A szomorú az, hogy ezek az események megismétlődnek. Csak most már más okból, és más szereplőkkel. Most a mi határzárunkon próbálnak átjutni a legkülönfélébb praktikákkal algírok, afgánok, pakisztániak, szírek, tunéziaiak; ugyanazért, amiért annak idején a kelet-európai rab országok polgárai, menekülve saját hazájukból egy jobb és szabadabb életért. Epheszoszi Hérakleitosz szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, de a kínos és szégyenteljes történelmi szituációknak vajon miért kell mégis megismétlődnie folytonosan?