Sopron.info.hu

Sopronban keresik a bor női arcát

  2009 nov 10 / #helyi

Elmúlt már az az idő, amikor egy női borversenyről rúzsos poharak, parfümillat és csacsogás jutott valaki eszébe. Idén már hatodik alkalommal rendezik meg az Európai Női Borbíráló versenyt, a “Bor Női Arca” címmel.A szakértő hölgyek Sopronban találkoznak november 11-én. A rendezvény ötletgazdája Szlovák Gabriella, a Szent László Borlovagrend kancellárja. A Borlovagrend és a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. által meghirdetett versenyre november 6-áig lehetett nevezni, minősített, palackos borokkal.

Az pedig, hogy melyik bort találták idén a legjobbnak a hölgyek, ez év december 3-án derül ki a X. Magyarországi Bormarketing Konferencián.

A verseny bírái – kizárólag hölgyek – az alábbi országból érkeznek: Szerbia, Románia, Szlovén, Csehország, Belgium, Ausztria, Szlovákia, Grúzia és Magyarország. A bizottságok hét minősített bírálóból állnak majd, akik között szőlész-borász szakemberek, sommelier-k, borászati szakújságírók is jelen lesznek.

Fehér, vörös és kései szüretelésű, illetve “Botrytisálódott” borok kategóriában a legjobbnak értékelt minta elnyeri a CHAMPION (kategória győztes) címet. A Champion díjas borok közül választják ki azt a bort, amely megkapja a borverseny fődíját, egy barrique hordót. Az eredményeket összefoglaló katalógust a szervezők eljuttatják a szakmai és a fogyasztóknak szóló sajtónak, a borkereskedőknek illetve olvasható lesz a verseny honlapján.

inforadio.hu