Torkos Zerge dolgozik

Tudom már elmúlt Szilveszter, és röstellem is, de adós maradtam a szilveszteri receptekkel. A mentségem csak annyi lehet, hogy elég sokat kellett dolgoznom az ünnepek alatt, mint minden vendéglátósnak! Na de félre a siránkozással, én vállaltam, na meg persze szeretem is!

Hát megosztom most veletek azt, a szilveszteri menüt, amit a munkahelyemen készítettünk. Nem írok mellé receptet, mert ezeket az ételeket elég körülményes lenne elkészíteni otthon, de cserébe csatolok gyönyörű képeket és egy kis magyarázatot is fűzök melléjük. Reményeim szerint azért így is kellemes olvasmány lesz azoknak, akik szeretik a különleges, és finom ételeket!

Előételnek, ördöghal-garnéla carpacciót készítettünk, avokádós, paradicsomtatárral és ruccolával. Na tehát az ördöghal egy borzalmasan ronda, sőt csúf hal, ami a tengerfenéken él. Fej nélkül és kibelezve kapjuk. Gyönyörű és igazán finom hófehér húsa van. A halfiléket megtöltöttük rákokkal, lefagyasztottuk, és így fagyottan tudtuk szép szeletekre szelni, amiket aztán citromlével, sóval, borssal, olívaolajjal ízesítettünk, ruccola levéllel, lazackaviárral és avokádótatárral tálaltuk. Levesnek, vadnyúl-erőlevest főztünk, amibe gyöngyzöldséget és wan-tans tésztabatyuba töltött nyúlhús-raguval tálaltuk. A Wan-tans egy ázsiai tésztaféle, amit ha bő zsírban sütünk, akkor szép hólyagos és ropogós lesz, ha főzzük, akkor, meg mint egy rendes tészta, úgy viselkedik.A következő fogás Borjúgerinc volt zöldséges raviolival.

Amiben az érdekesség a ravioli volt, amit házi készítésű tésztából saját magunk töltöttünk. A tészta két színű volt, amit úgy értünk el, hogy készítettünk egy rendes tésztát és készítettünk egyet ruccolával, amitől szép zöld lett. A két különböző színű lapot aztán össze fagyasztottuk, majd szeletekre vágtuk. Ezután nyújtottuk, töltöttük és kiformáztuk.Ezután pihenésképpen, Gratinírozott osztrigát adtunk spenótágyon, sajtos kenyérrel.

A közvélekedés szerint az osztrigát nyersen fogyasztják, ami igaz is, de főzve, sőt sütve se kutya! Mi először fűszeres lével leforráztuk az osztrigahúst, majd a kagylóhéjba spenótlevelet raktunk, erre a kagylóhúst, majd a tetejére narancsos hollandi mártást, és irány a sütő!A főfogás, szarvaskaraj, paszternákpürével, és „mon cherry” meggyel.
A meggyet egy éjszakára cukros rumba áztattuk, majd olvasztott csokiba mártottuk. Nagyon jól harmonizált a szarvashús ízeivel, az édes, rumos meggy!Minden étel gyönyörű volt a maga nemében, de nekem a desszert tetszett a legjobban.
Csokikúpba töltött, licsi parfé volt, PITAHAYA korongon, mangó-szósszal. Szemet gyönyörködtető, és igazán finom lett! 
A közvélekedés szerint az osztrigát nyersen fogyasztják, ami igaz is, de főzve, sőt sütve se kutya! Mi először fűszeres lével leforráztuk az osztrigahúst, majd a kagylóhéjba spenótlevelet raktunk, erre a kagylóhúst, majd a tetejére narancsos hollandi mártást, és irány a sütő!A főfogás, szarvaskaraj, paszternákpürével, és „mon cherry” meggyel.A meggyet egy éjszakára cukros rumba áztattuk, majd olvasztott csokiba mártottuk. Nagyon jól harmonizált a szarvashús ízeivel, az édes, rumos meggy!Minden étel gyönyörű volt a maga nemében, de nekem a desszert tetszett a legjobban.Csokikúpba töltött, licsi parfé volt, PITAHAYA korongon, mangó-szósszal. Szemet gyönyörködtető, és igazán finom lett! 

Nahát ez volt a mi kis hatfogásos menünk! Szívesen végig ettem volna vendégként, de megfőzni is elég izgalmas volt! Egy gyönyörűen megterített, és feldíszített étteremben egy igazi élmény lehetett!
A licsi 10-30 m magas, zárt, sötét, terebélyes koronájú, örökzöld fa. Levelei 12-25 cm hosszúak, szórt állásúak, párosan, ritkábban páratlanul szárnyaltak, 4-8 levélkéjűek. A levélke hosszúkás-tojásdad vagy lándzsás, kihegyezett, 6- 10(-15) x 1,7 – 4 cm nagyságú és 3-8 mm hosszú nyelű, vékony-bőrnemű, ép szélű, színén fényes sötétzöld, fonákján szürkészöld színű. A dúsan, ernyősen elágazó hajtásvégi csüngő virágzatok legfeljebb 70 cm hosszúak; virágaik nagyszámúak. A virágtakarót 4 tagú sárgás vagy zöldes csésze alkotja, a szirmok hiányoznak. Termése: a számos virágból csak kevés termés fejlődik, melyek közül a legtöbb érés előtt lehull. A gömbölyded vagy elliptikus licsi 2,5-4 cm-es és 15-25 g-os. Vörös, kemény héja (perikarpium) vékony, de érdes, hegyes bibircsekkel borított, betakarítás után gyorsan megbarnul. Alatta helyezkedik el az ehető, üvegesen fehér vagy vöröses, nagyon bő levű, édeskésen savanyú, zamatos magköpeny, amely egy fényes, fekete vagy sötétbarna (10-20 x 6- 12 mm-es), élvezhetetlen kőmagot vesz körül. Felhasználása: az érett termés ízletes húsát a könnyen felszakítható héj leválasztása után nyers gyümölcsként fogyasztják. Hámozott és kimagozott, cukorral megfőzött vagy eltett termését salátákhoz, desszertekhez és süteményekhez használják. Kelet-Ázsiában zselé, jégkrém és más édesség készül licsiből. Kínában és Indiában napon vagy kályhákban megszárítva megaszalják, teához eszegetik. A leve ízletes ital; licsibort is erjesztenek belőle, vagy likőrnek dolgozzák fel. a főtt licsikonzerveket exportálják. A licsi virágját, termését, levelét, kérgét, gyökerét sokféle módon használják a gyógyászatban. A fája nagyon tartós. Elterjedése: Dél-Kínában több mint ezer éve termesztik. Ázsia szubtrópusi és váltakozóan nedves trópusi régióiban kedvelt gyümölcsfa, és kis méretekben Új-Zélandon, Ausztráliában, Latin-Amerikában, valamint Kelet- és Dél-Ázsiában is ültetik. Termesztése és betakarítása: igényes, csak a mély rétegű, humuszos, vízzel jól ellátott talajon, legjobban a viszonylag hűvös, száraz telű szubtrópusi klímában fejlődik. Az állandóan nedves egyenlítői alföldön a fák nem teremnek. A növényt magról vagy ivartalanul szaporítják. A fák 6-12 éves korban fordulnak termőre, az évi terméshozam 40-120 kg. A sokféle fajta termetben, a termés színárnyalatában, zamatában, alakjában és a mag nagyságában különbözik egymástól. Betakarításkor az egy virágzatból fejlődött egész termés-együttest vágják le; az egyesével leszakított termés gyorsan megromlik.        A licsi hűtve körülbelül 1 hétig élvezetes, ezután elveszi színét és jó minőségét. Exportárunál a tartósságot kénes kezeléssel meg szokták hosszabbítani. A pitahayakaktusz talajlakó vagy epifiton, kúszó, kapaszkodó vagy csüngő termetű, gazdagon elágazó kaktusz. Hosszú, karcsú, pozsgás, háromszögletű, akár 6 m hosszúságú szárai légzőgyökerekkel kapaszkodnak az aljzathoz. A szár kb. 7 cm széles, ívelt szélű ízekre tagolt. Az ízeken található kis, szemölcsszerű glochidacsoportok mindig 2-5 rövid tövist is hordoznak. Pompás, éjszaka nyíló virágai speciális, zöld, hengeres hajtásokon nőnek. Magházukat húsos, elálló pikkelyek veszik körül. A számos keskeny-szálas, legfeljebb 11 cm hosszú, sárga vagy fehéres, terpedten szétterülő szirom 2 körben helyezkedik el, melyek közepéből krémszínű porzók csoportja emelkedik ki. Termése: tövis nélküli, húsos, gömbölyű, elliptikus vagy széles orsó alakú bogyó, amelyet háromszögletű vagy keskeny-lándzsás, alapi részükön kiszélesedő, húsos, legfeljebb 8 cm hosszú, a csúcsukon berzedten visszahajló pikkelyek borítanak. A termés akár a 20 cm-t is elérheti; megérve liláspiros, ritkábban sárga. Szilárd-húsos héja kb. 1 cm vastag; tágas termésüreget zár körül, amelyet üveges fehér, nagyon bő levű, éretten finom, édeskésen savanyú pulpa tölt ki. E terméshúsba beágyazva igen nagy számú fényes fekete, lapos, körte alakú mag (3 x 1,5 mm) van. Bizonytalan, hogy a főként Kolumbiában termesztett sárga termésű pitahayakaktusz ugyanehhez a fajhoz tartozik-e? Felhasználása: ezt a gusztusos termést hosszirányban félbevágják, és a pulpáját a magokkal együtt kanalazzák ki. Püré formájában vízzel, jéggel és cukorral keverve pompás üdítőitalt szolgáltat. Sziruppá is főzik, amelyet sütemények vagy édességek fűszerezésére és festésére használnak fel. Elterjedése: Mexikó déli részében és Közép-Amerika csendes-óceáni partvidékein honos, a trópusi Amerikában mindenfelé termesztik, és ritkábban Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában is ültetik. Termesztése és betakarítása: a forró, csapadékban szegény trópusi klímában tenyészik; dugvánnyal szaporítják, és dísz-, valamint gyümölcstermő növényként házikertekben, sövények, falak mellett és fákon termesztik. A termést érett állapotban vágják le, csak néhány napig tárolható. Rokon fajok: a Hylocereus nemzetségnek még más faja is ehető termést ad, amelyet azonban csak regionálisan, kis mennyiségben használnak, így pl. két rokon közép-amerikai faj, a H. ocamponis Britt. & Rose és a H. guatemalensis Britt & Rose termései a fent leírt fajéhoz hasonlók, a pulpájuk azonban piros színű.  

Torkos Zerge