Nem a magyar futballistákkal van a gond
Két Magyar Kupa-győzelem, egy-egy bajnoki és Szuperkupa-elsőség. Mindezt két éven belül, két csapat kispadján érte el Pintér Attila. Ennek ellenére jelenleg nincs állása az elmúlt évek legsikeresebb hazai futballedzőjének. Véleménye szerint a hazai foci nem a labdarúgók miatt tart ott, ahol, míg a válogatottról nincs véleménye, mert válogatott sincs.
Rangadó az SVSE pályán
Igazán fontos mérkőzésre kerül sor szombaton 15 órakor az SVSE Lővér körúti Sporttelepén, ahol a tabellán pontszámban azonosan álló Sárvár gárdáját fogadjuk. A vendégcsapatot bizonyára
Fiatal Március – Sopron – Nemzeti ünnepünk
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére – városi ünnepség 10 óra Széchenyi tér Koszorúzás a Széchenyi-szobornál Beszédet mond: ifj. Sarkady Sándor a NYME Központi Könyvtárának főigazgatója 11 óra Szent György-templom: Ökumenikus Istentisztelet 19 óra Fő tér: a Szabadságharc hőseinek emlékére ünnepi műsor Köszöntőt mond: Dr. Fodor Tamás polgármester Emlékbeszédet mond: Szépligeti Mátyás egyetemi hallgató […]
Tejfölös krumplileves, gombával
Rég volt már hogy receptet írtam, így hát most újra nekidurálom magam. A szerkesztő is zaklat, hogy jó ez, meg hogy írjál még…. Ma délután igencsak megéheztem, és szertenéztem a hűtőbe, mit is lehetne főzni, valami gyorsat, jót, laktatót?
Depresszió koncert
Ismét egy olyan koncert volt amire már régóta készültem, de majdnem lekéstem…na de kezdjük az elején. Barátnőmmel már hetek óta Depressziót hallgattam, mivel azt mondta, hogy csak akkor jön el a koncertre, ha ismeri a számokat, márpedig korábban nem ismerte az együttest.