Sopron.info.hu

350 forint lehet a benzin!

350 forint lehet a benzin!Egyre emelkedik a kőolaj ára, szerdán eddig nem látott magasságba emelkedett. Ennek nyomán rekordbevételekre tesznek az olajexportáló országok, a többieknek meg marad az áremelés. Az amerikai kőolaj alaptípus ára tegnap hordónként már meghaladta a 113 dollárt, az idén csaknem húsz százalékkal drágult – írja a Népszabadság Az olaj ára 2002 eleje óta felfelé araszol, a trendet csak rövidebb időszakokra törték meg átmeneti csökkenések.

A világgazdasági fellendülés, Kína és India bekapcsolódása a globális üzleti életbe fokozta a keresletet az energiahordozó iránt. A drágulásnak a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai örülnek, hiszen az idén csaknem ezermilliárd dollár exportbevételhez jutnak. Ez hozzávetőlegesen hat-hét évi magyar nemzeti jövedelemnek felel meg.

Nekünk felhasználóknak viszont egyre drágább üzemanyag jut, amely aztán az összes fogyasztási termék árát felhajtja. Figyelembe véve az olajár folyamatos drágulását, és a mostani újabb abszolút rekordárat, nyár végére akár 350 forint is lehet az üzemanyag ára.

Forrás: Népszabadság


Elballagtak a Széchenyi István Gimnázium végzősei

további részletek

Megújulnak a Soproni Szakképzési Centrum intézményei

további részletek

A Határtalanság évada a Soproni Petőfi Színházban

további részletek

Elérte legmagasabb pontját az új óvoda épülete a Hillebrand utcában

további részletek