Már egy hónap sincs egészen az idei Volt kezdetéig, úgyhogy nézegetem a programot, és tervezgetem, hogy melyik koncerteket fogom mindenképp meghallgatni. Természetesen az eltervezett program a társaságtól és a maligánfoktól függően elég rugalmasan szokott módosulni, de azért mindig akadnak olyan fellépők, amiket semmiképp nem hagynék ki. Ezek közül szemezgetnék néhányat a teljesség igénye nélkül:
Szerda
Az első napon mindjár ott is van a Kispál és a borz együttes, ők azok, akiket talán sosem fogok megunni. 1987 óta létezik az együttes, a 4 alapító tagból (Kispál András, Lovasi András, Ózdi Rezső, Bräutigam Gábor – ebből Ózdi már 89-ben kivált) kettő (Kispál és Lovasi) a mai napig biztos pontja a zenekarnak.
Időközben sokféle felállásban koncerteztek, néhány solog azonban mindig változatlan maradt: a koncertek fergeteges hangulata, Lovasi egyedi átvezetései a számok között és persze a közönség lelkesedése. Biztos vagyok benne, hogy idén sem fogja megbánni senki, aki őket választja a Nagyszínpadon, este 21:00-kor.
Kispálék után nem is kell sehova mennem (legfeljebb némi toroköblítő sörért), hiszen 23:00-kor a Tankcsapda következik. Régóta biztos pontjai a Volt nagyszínpados programjának, remélem ezúttal a koncertjeiket rendszeresen látogató esőfelhők otthon maradnak. Ők sem ma kezdték, 1989-ben alakultak, az alapító tagok közül ma már csak Lukács Laci maradt, de a jelenlegi felállás 2000 óta állandó.
Gyakran éri őket az a vád, hogy már nem a régiek, bevallom magam is jobban kedvelem a korábbi albumaikat (igaz az Élni vagy égni album után számomra pozitív változás volt a Mindenki vár valamit, sokkal jobban kedvelem), de mivel ezekről bőségesen játszanak minden koncertjükön, így óriási zúzás ígérkezik, amit kár lenne kihagyni. Talán új számokra is lehet számítani, hiszen gőzerővel dolgoznak az új albumon, ami remélem igazán jól fog sikerülni.
Természetesen ezen a két koncerten kívül is találtam nekem valót az első nap programjában, hogy mást ne mondjak, pl. 19:30-kor a Pokolgép játszik, azt hiszem őket sem kell bemutatnom senkinek, aki kedveli a műfajt.
- Idén ősszel már a 15. évfolyama indul a Soproni Egyetem és a Kisalföld közös programsorozatának: a nyugdíjasegyetemnek👩…
- Új évfolyam, új lépések, ugyanaz a régi soproni hagyomány. ✨ Tegnap megkezdődött a koszorúcska tánciskola a GYIK Rendezv…
- Szavazzon az Év Kilátója versengésben a Várhely-kilátóra❗ 👇 https://aktivkalandor.hu/ev-kilatoja-2026/ A szavazatotokat…
- Kifutóvá változott a villa kertje – mesebeli ruhák, egy mesebeli környezetben 👰 Fotó: Soproni Múzeum/Rombai Katalin htt…
- 📌 Kláber cég telephelye 🍇🍾🥂 🖋 Kláber Mór kismartoni bornagykereskedő, a Kossuth Lajos utcában hozta létre borászatá…
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- #bazsx #szaboeventbybazsx #sopron #szüretinapok2026 #djsopron
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
