Danny Blue mentalistával, a Kiválasztott című műsor győztesével, Demuth János készített interjút Sopronról, az Ezotériáról és a Holisztikus életmódról, a Sopron.info.hu számára.
Jártál-e már Sopronban és fűződik-e valamilyen emléked városunkhoz?
Igen, jártam már nálatok, sőt egyik szilveszteremet ott töltöttem. Nagyon tetszett a város hangulata, az emberek kedvessége. Remélem ezek az értékek megmaradtak.
Mikor és minek a hatására kezdtél el érdeklődni az Ezotéria iránt?
Nem feltétlen nevezném ezoteriának, ami iránt alapvetően érdeklődésem irányul. Talán inkább annak, hogy hiszem, hogy több van bennünk, mint csupán a materiális lét utáni vágy. Mindenkiben megfordulnak kérdések az élettel kapcsolatban, így azt gondolom, hogy ez eleve egy bizonyíték arra, hogy létezésünk értelmét keressük, nem csak a kémia irányít.
Tudjuk, hogy sok ágazat létezik az Ezotéria tanain belül. Melyek azok, melyek a leginkább foglalkoztatnak Téged?
Hiszek abban, hogy saját magunk irányíthatjuk a sorsunkat, és minden tettünk kihat az életünkre. Sőt a gondolatainkon keresztül is irányíthatjuk sorsunk alakulását, szóval érdemes mindig megtalálni a dolgok pozitív oldalát. Így tehetjük fényesebbé saját napjainkat.
Egy ország látott a Kiválasztott című műsorban, és számtalan rajongótáborod lett. Mennyiben változott meg az életed?
Nagyon sok levelet kapok, és igyekszem mindegyikre válaszolni, hiszen nekik köszönhetem, hogy eddig eljutottam. Köszönöm! Sok rendezvényre, fogadásra kapok meghívást, és annak örülök, hogy lehetőségem nyílt ennyi embert szórakoztatni. A továbbiakban is ezt fogom tenni, így egy önálló est létrehozásán dolgozok, ahol bárki élőben is átélheti és megtapasztalhatja a kísérleteket a gondolatok világában.
Szerinted mi napjainkban az emberek főbb testi-lelki-szellemi problémáik?
Alapvetően ha egy ember életének egyik oldala(magánélet vagy munka, stb.) felborul, akkor az magával rántja a többit is. Ezek is olyan összefüggések, melyek nem véletlenül történnek. Érdemes ezeket észrevennünk, mert mikor valami miatt idegesek vagyunk és ezt nem tudjuk megfelelően lerendezni, az élet más területeire is átvisszük a problémáinkat, így kerülünk mélyebb problémákba.
Milyen megoldást tudsz javasolni, tanácsolni nekik?
Ne hagyjuk, hogy a külső körülmények eltérítsenek attól a szándékunktól, ami mindnyájunkban benne van, hogy bármi is legyen a probléma, mindig lehet tenni valamit azzal kapcsolatban. Törekedjünk az őszinteségre és arra, hogy beszéljünk egymással, mert csak úgy jutunk előbbre.
Mit üzensz a Sopron.info és az Ezoterika Sopron olvasóinak?
Sok pozitív energiát küldök a hétköznapokhoz, kívánom, hogy mindenki elérje a célját és boldog élete legyen. Végül pedig egy gondolat: „Óvatosan bánj a gondolataiddal, és gondolkodj mindig pozitívan, nem tudhatod, ki olvas épp a gondolataidban…”
Nagyon köszönöm az interjút.
Demuth János
- Fauré Requiemje csendült fel a Szent Mihály-templomban Zenés megemlékezést tartottak mindenszentek napján a Szent Mihály…
- 100. születésnapját ünnepelte a mai is működő mozi! https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2026/11/elit-mozi-100
- 🚨Rendőrök és polgárőrök segítik a forgalmat a Szent Mihály temetőnél az emlékezés napjaiban. 🕯️
- A solymászat több évszázados hagyomány, amelynek elsajátítása évek tapasztalatát igényli. A ragadozó madarak gondozása,…
- SKC balhé Körmenden!
- Várja a kirándulókat az új Hubertusz-kilátó a Bécsi-dombon
- Centenáriumot ünnepel a soproni Elit Mozi – kedvezményes jegy és helytörténeti emlékek várnak!
- Végletekig kiélezett meccsen vereség Körmenden
- „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- Bezár a Bojtorina Vegan Kitchen – talán van remény a folytatásra
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- ÉVELŐ szaporítás ingyen: Így sokszorozd meg a növényeidet!
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
