Amikor ilyen és hasonló kérdések repkedtek körülöttünk, nem tudtuk, hogy szimplán csak tájszólást hallunk, vagy az alkohol és a meleg vegyülete nehezíti a helyes, magyar beszédet?! Bármelyik is volt, jót nevettünk. VOLT volt. Három nap soproni buli, móka, kacagás, szomjazás.
Idén, lehetetlen hosszú, tömött sorok kígyóztak az italt szolgáló standoknál. Türelemből kellett bőven.. Kevés volt a személyzet? Mindenesetre nem volt plusz pontjuk ebből se a standoknak sem nekünk.
A VIP toalett idén is mentő volt, felfázás vagy valami miatt sokat kellett látogatnom. Kuka viszont nem volt, nem is értem ez egy női WC-ben, hogy fordulhat elő? A Naptánc ropás megérte, ugyanis öt cseppen kívül nem esett. Számoltam! Végre megkóstoltam Jimmy gyrosát is, ízlett a csigák által felszolgált étel..
Amit szerettünk, megnéztünk, táncoltunk. Az idei csúcs nekem a Tosca, Manu Chao, Quimby és Roni Size volt, valamint az MR2 színpad programja. Számomra péntekkel záródott a feszt, a negyedik nap utazással, eskűvővel és lakodalomban táncolással (evéssel-ivással, mókázással)folytatódott.
Azt hittem a VRC-ról lemaradok, de a lagzizenészek gondoskodtak róla, hogy egy picit VOLT hangulat legyen Ercsin is!
- Meghatódva védekeztünk | Értékelések a szezonnyitó után
- Ünnepélyes keretek között búcsúztatta a Sopron Basket Jelena Brooks-ot!
- Híradó – 2026.09.25. – Péntek – Sopron TV
- Mozaik – 2026.09.25. – Sopron pályázik az Azbeszt-mentesítési Alapra – vendég: dr. Farkas Ciprián
- Hip-hop, break, house, popping és locking – Modern táncórán jártunk
- Szombaton rendezték meg a VII. Jótékonysági Szépségversenyt a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület szervezésében. A népes…
- A Hét embere: Seres Éva, a Soproni Darazsak Sportakadémia szakembere 🏀⛹️♀️
- Sok száz látogató érkezett szombaton a Soproni Egyetem Botanikus kertjébe, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a te…
- Szent Mihály-napi búcsú Sopronban szentmisével és agapéval ⛪ https://www.kisalfold.hu/…/hagyomany-kozosseg-es-jovo-szent…
- Lombos erdők rejtekén, a Taródi-vár nyomában A Turizmus Világnapja alkalmából szervezett ingyenes sétán felfedezhették a…
- 🥊 Testközelből 3 felütés, majd szögváltással az ellenfél mellé kerülünk, és jobb horoggal zárunk. A lényeg: a szögváltással kizökkentjük az ellenfelet, és előnyt teremtünk magunknak. Iskolázás közben folyamatosan gyakoroljuk! 🔥☝️ 📍 Sopron, Ágfalvi út 16. /Alagsor/ 🥊 Tóth Martin ökölvívó edző 📞 +36 20 371 9004 tothboxingclub@gmail.com #ökölvívás🇭🇺🥊 #boxing #boxingtraining #edzésnőknek #kombináció
- Massage 10/10 😊 we have klimaticket so we didn’t even pay the train 🚆 #sopron #viennadaytrip #sopronhungary #massagetherapy
- Post by @iluvbtg
- Rs event! @🪖🎱 @Dodesz @𝑉𝐼𝑃𝐸𝑅𝑋❄️ @nojelka🙌😍 @𝑭𝑿𝑫𝑬 @BendeVfx🗿🤫 @Mark_on_propain @bencevok_enduro @gxbor @geryyx.vfx🪐 @Bálint @Bálint Szekeres @⚔️🌲SteezyGeryy🌲⚔️ @ben@bence ronyecz #rsevent #rsevents #fy #fyp #plsviral
- #Atis #automentés #sopron #bobcat #024h
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
