A 9. percben Pinezits 25 méteres szabadrúgását követően a labda a lábak között a bal alsó sarokba vágódott. 1-0.
Három perc múlva Nyerges lesgyanús helyzet után Fentős mellett a hálóba helyezett. 1-1.
A 40. percben Böcskör jobb oldali szögletét Geeb lőtte kapura, ezt még lábbal hárították a gólvonalon, de a kipattanó labdát Geeb már a hálóba
rúgta. 2-1.
Az 51. percben Varga D. mértani pontossággal ívelt a középen kiugró Mozsolits elé, aki jobb külsővel 12 méterről a bal sarokba csavart. 3-1.
A 77. percben megfogyatkozott a vendégcsapat: a frissen becserélt Baán egy szabálytalankodás után sárga lapot kapott, majd szövegelés után egy újabbat, s ez már a kiállítást jelentette számára.
Végh Tibor: – Nagyszerűen harcoltak a fiúk, s megérdemelten nyertük meg ezt a számunkra nagyon fontos mérkőzést.
Varga Péter: – Ma nem játszottunk túl jól, de a bekapott góljainkat úgy ajándékoztuk a hazai csapatnak. Nem értem, hogy a játékvezető milyen szabályok szerint állította ki a játékosunkat…
Sopron, 200 néző. V.: Kocsis R.
Gsz.: Pinezits, Geeb, Mozsolits, ill. Nyerges.
Kiállítva: Baán (77.).
Jók: Pinezits, Geeb, Mozsolits Sz., Varga Z., Párkányi, ill. Nyerges,
Fekete, Nagy Sz.
SVSE-GYSEV: Fentős – Pinezits, Geeb, Varga D., Horváth T. (Németh B.), Deák, Párkányi, Homor (Riedinger), Böcskör, Mozsolits Sz. (Somogyi), Varga Z.
Edző: Végh Tibor.
Csorna: Lőre – Buti, Fenyő, Nagy Sz., Jakab Á., Kiss M., Véghelyi (Csonka), Jakab G., Horváth A. (Baán), Fekete, Nyerges (Horváth G.).
Edző: Varga Péter.
- Milyen lesz a fenntartható jövő – merülhet fel a kérdés. A konferencián erre is választ kerestek https://www.kisalfold.h…
- Egyeztetés a pilóta nélküli légi járművel történő (drón) balesethelyszínelés szakmai kérdéseiről 🚨 A Soproni Rendőrkap…
- A soproni piac minden évszakban másik arcát mutatja
- Élhető települések
- Egy apró penészfolt a társasházi lakás falán – innen indulnak a Földszint című film bonyodalmai, amelyek során a lakók m…
- Állampárti múlt: a fiatalabb generációknál Budapest után Sopron a második leggyakoribb születési hely
- Korcsolyapályával nyit idén a Soproni Adventi Vásár!
- Az Év Honlapja versenyen indul a soproni Alpha Dent megújult weboldala
- Jövő hét vasárnap lilába borul az ország a koraszülöttekért
- Öregdiák az újonc tanárnak: hahó, nem jön ki a matek!
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- ŐSZI KERTI MUNKÁK és csodás színek Sopronban
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
