Sopron.info.hu

Újraindult a soproni Alzheimer Café A Soproni Szociális Intézmény Emlékfonal című programsorozatának részeként ismét eli…

Újraindult a soproni Alzheimer Café A Soproni Szociális Intézmény Emlékfonal című programsorozatának részeként ismét elindult a soproni Alzheimer Café, amely a demenciával élők hozzátartozóinak, a szakembereknek és az érdeklődőknek kínál lehetőséget a tájékozódásra és a tapasztalatcserére. A program vendége az első magyarországi Alzheimer Café alapítója, dr. Menyhárt Miklós főorvos volt. A kezdeményezés újraindításának fontosságát Németh Zoltán, a Soproni Szociális Intézmény igazgatója is hangsúlyozta: ,,Sopron az elsők között csatlakozott az Alzheimer Café mozgalomhoz Magyarországon. A program folytatásában az intézmény is szerepet vállal, hiszen a demencia a 21. század egyik legfontosabb társadalmi, szociális és egészségügyi kérdése.” Az eseményen dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is részt vett. Az első találkozón dr. Menyhárt Miklós főorvos a demenciával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról beszélt a Lenck-villa termében. ,,Az Alzheimer Café egyik legfontosabb célja, hogy az érintett családok hiteles információkhoz jussanak, és olyan közösségre találjanak, ahol megbélyegzés nélkül beszélhetnek kérdéseikről és bizonytalanságaikról. A betegség ugyanis nemcsak az érintett, hanem az egész család életére hatással lehet, ezért a szakmai segítség mellett a hozzátartozók tájékoztatása és támogatása is elengedhetetlen” – mondta a főorvos. Az Alzheimer Café a jövőben is lehetőséget teremt arra, hogy az érintettek és családtagjaik szakemberektől tájékozódjanak, és közösen keressenek válaszokat a mindennapok kihívásaira. Fotók: Lendvai Bence


megtekintés a Facebook-on


🍓 Megjelent a piacokon és a kertekben az első hazai eper: a balfi „Szedd magad!” eperföldön is m...

további részletek

❗️Április 2️⃣0️⃣-ától forgalmi változás a Csengery utca felújítása miatt🚌 Aprilis 20-tól (hétfő...

további részletek

A magyar kultúra felelősség és örökség – Ünnepi est Sopronban Évtizedes hagyomány folytatód...

további részletek

Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪

további részletek