Az a minisztériumi sajtóközlemény nyomán már köztudott, hogy a 2027-es költségvetés tervezete az önkormányzatok számára a békés működés és a kiszámítható fejlődés ünnepe: Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter 15 másodperces bejelentése szerint a Területfejlesztési Alapba történő befizetési kötelezettség kivezetése és a szolidaritási adó mérséklése milliárdos nagyságrendű könnyebbséget hoz a településeknek, így a tárca álláspontja szerint mindenki jól jár.
A helyi valóságban persze ennél jóval árnyaltabb a kép. Ha ugyanis megszűnik a Területfejlesztési Alapba történő befizetés, akkor állami kiegészítés hiányában leáll a Versenyképes Járások Program pályázati rendszere. Ezáltal a befizetett pénz nem a gyengébb adóerőképességű kistelepülések fejlesztési lehetőségeit gyarapítja a pályázatokon keresztül, hanem az államkasszában maradva nyom nélkül eltűnik a központi költségvetésben.
Szombathelyen például Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester pontosan ismeri a saját önkormányzatának számait: bár az adókedvezmény jól hangzik, a Versenyképes Járások Program kivezetése miatt városa 2027-ben nettó 250 millió forintos fejlesztési forrástól esik el az idei évhez képest. Mivel idén a vártnál alacsonyabb iparűzésiadó-bevétel miatt amúgy sem kellett volna befizetniük a közösbe, a program megszűnése miatt a korábbi gyakorlat szerinti fejlesztési pénz most egyszerűen kiesik a költségvetésükből, hiába tervezhettek vele év elején egy megvalósítandó beruházáshoz.
Győrben Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért) polgármester bár a szolidaritási hozzájárulást mint önkormányzati sarcot továbbra sem támogatja, október 15-ig újabb milliárdokat követelt tőle az állam, de a befizetések miatt alkotmányjogi panasszal élt. Ugyanakkor korábban kifejezetten méltatta a Versenyképes Járások Program azon logikáját, hogy a helyben megtermelt adó egy része a térségben, helyi fejlesztési eredményekben hasznosul, valódi szolidaritási elven működve.
A program kivezetésével viszont a valódi, helyi szinten működő szolidaritási elem szűnik meg, miközben a központi szolidaritási adó elvonása továbbra is fennmarad. A minisztérium szerint az ágazati emelések és a pluszforrások révén minden település boldogulni fog 2027-től, a polgármesterek megközelítései azonban alaposan árnyalják ezt a képet:
a helyzet kísértetiesen emlékeztet az iskolai matekórákra, amikor a tanár tekintélyesen aláhúzza a végeredményt a táblán, az első padban ülő eminens diákok pedig igyekeznek jelezni, hogy oktatójuk elnézte az előjelet a harmadik lépésnél.
<p>The post Öregdiák az újonc tanárnak: hahó, nem jön ki a matek! first appeared on Cyberpress.</p>
Forrás: cyberpress.hu- Milyen lesz a fenntartható jövő – merülhet fel a kérdés. A konferencián erre is választ kerestek https://www.kisalfold.h…
- Egyeztetés a pilóta nélküli légi járművel történő (drón) balesethelyszínelés szakmai kérdéseiről 🚨 A Soproni Rendőrkap…
- A soproni piac minden évszakban másik arcát mutatja
- Élhető települések
- Egy apró penészfolt a társasházi lakás falán – innen indulnak a Földszint című film bonyodalmai, amelyek során a lakók m…
- Állampárti múlt: a fiatalabb generációknál Budapest után Sopron a második leggyakoribb születési hely
- Korcsolyapályával nyit idén a Soproni Adventi Vásár!
- Az Év Honlapja versenyen indul a soproni Alpha Dent megújult weboldala
- Jövő hét vasárnap lilába borul az ország a koraszülöttekért
- Öregdiák az újonc tanárnak: hahó, nem jön ki a matek!
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- ŐSZI MUNKÁK és ami ráér TAVASSZAL
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
