A SMAFC NYME NB I/B felnőtt női kosárlabdacsapata január 4-én, vasárnap kezdte meg az új esztendőt. A lányok az előző évad bajnokcsapatánál, a Tatabányánál vendégeskedtek, és 67 : 65-re legyőzték a házigazdákat.
Kezdésnek könnyebb ellenfelet is el tudtak volna képzelni maguknak a játékosok, bár a vasárnapi összecsapást megelőző helyezésüket figyelembe véve, egyetlenegy csapat ellen sem mehettek volna biztosra. Az előzmények alapján tehát nem a kék-fehérek voltak a mérkőzés esélyesei.
Még októberben, az első fordulóban, itthon, Sopronban is a volt bányászvárosiak győztek (62:70), majd egy hónappal később a Magyar Kupában – immár hazai pályán – arattak fölényes 106:41 arányú győzelmet. A SMAFC NYME felnőtt női kosárlabdacsapatának helyzetét az is nehezítette, hogy a játékosok közül többen betegséggel bajlódtak, mások vizsgákra készültek. A fekvőbetegek közül Horváth Mária és Farkas Fanni nem lehettek ott Tatabányán.
Függetlenül a sok negatív előjeltől, nem utaztak feltartott kézzel a lányok, az új esztendő első bajnoki mérkőzésére! A kezdés jól sikerült, s egészen a 8. percig 1-2 ponttal a soproniak vezettek. Ekkor egy ellentétes játékvezetői ítélet után, Farkas Petrának a 3. faultját ítélték. Petra hiányában lassan-lassan átvette a játék irányítását a hazai együttes, akik a félidőig 5 pontos előnyre tettek szert.
A második játékrészben egyre-másra vezette gyors támadásait a SMAFC NYME csapata, és a 28. percben újra náluk volt az előny. Sajnos a vezetésük csak tiszavirág életű volt, mert Fülöp palánk alatti kosaraival a 35. percben 63:53-ra újra a tatabányaiak vezettek. A nagy hajrá viszont csak ezután következett. Az utolsó öt percben a kék-fehérben játszó soproni együttes szenzációsan védekezett.
13 másodperccel a mérkőzés vége előtt pedig Hanzséros kosarával egyenlítettek a lányok, majd nyolc másodperccel később egy labdalopást követően Farkas Petra száguldott végig a pályán, és dobta be a győzelmet jelentő kosarat!
Palkovits Tamás a soproniak edzője a mérkőzés után a következőket mondta: – Együttesünk óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot, hiszen egy már-már vesztettnek hitt mérkőzést fordított meg, s aratta első idegenbeli győzelmét.
Tatabányai KC – SMAFC-NYME 65:67 (18:16, 20:17, 13:15, 14:19)
SMAFC: Dávid V. 8, Hanzséros M. 6, Farkas P. 21/12, Kerékgyártó D. 2, István L. 18. Cs.: Fejes K. 8, Tóth A. 2, Zottl V. 2, Takáts A., Katona L., Klemencsics N.
Tatabánya: Fekete 2, Havasi 8/3, Muraközy 10, Wallacher 4, Fülöp 26. Cs.: Mercsényi 6, Augusztin 4, Fritz 3, Szalay 2, Hegedűs.
- Fergeteges falunapot tartottak Kópházán! https://www.kisalfold.hu/…/…/kophazi-falunap-fergeteges-volt
- A napokban hadgyakorlat lesz Ausztria felett‼️
- Újabb nemzetközi sikert ért el Szalay Berta: a Castrum SC Kapuvár versenyzője megnyerte a +65 kilogrammos abszolút kateg…
- Letért a férfi az ösvényről, ez lett a veszte 😢
- ❤️ Megható köszönőlevelet kapott a Soproni Gyógyközpont gyermekosztálya! Egy édesanya osztotta meg tapasztalatait, miutá…
- #bazsx #szaboeventbybazsx #sopron #szüretinapok2026 #djsopron
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
