A megasztáros Hien és a fiatal r’n’b énekes SP közösen lépett fel abban a soproni gimnáziumban, ahova mindketten jártak. Hien jóval SP alatt koptatta a padokat, hiszen 5 évvel fiatalabb nála, de már a gimnazista évek során is jó kapcsolat volt közöttük.
Január 16-án közösen léptek fel tehát az iskola diáknapján, mint a suli két büszkesége. A magyar zenevilág első r’n’b és powerpop énekese, SP nem áll meg: a fiatal énekes csak nemrég robbant be a magyar zenei életbe de máris a tinik egyik kedvenc előadójává vált, és a hetekben forgatja le soron következő, 3. videoklipjét.
A „Parfüm” című számban, az angyalföldi fenegyerek Papa Jo is közreműködik, és SP egész csapata látható lesz a videoklipben. A klipről elöljáróban csak annyit, hogy az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a tinisztár egy szombat estéjébe.
A folyamatos médiaszereplések, forgatások és az egyetemi tanulmányai mellett, SP gőzerővel készíti legújabb nagylemezét. A dalokat a rapper maga írja szerzőtársával, a magyar Timbalandként ismert Pixával, de például a dalszerzésben közreműködik a megasztárból jól ismert Batka Ignác Barna ” Igni” is.
Táncra perdül SP?!
Bár a szalagavató táncról lecsúszott a tinisztár (állítása szerint túl alacsony volt a partneréhez, és ciki lett volna, úgyhogy inkább nem táncolt), a jövőben tánctudását is megszeretné mutatni SP. A fiatal énekes ugyanis az énekórák mellett már táncórára is jár.
A hip-hop, electro stílus elemeit tanulgatja kisebb-nagyobb sikerrel. Legújabb klipjében már láthatunk is egy-két mozdulatot SP-től, és a tavaszi fellépések alatt remélhetőleg teljes koreográfiákat láthatunk tőle és a táncosaitól.
Köztudott hogy a zenélés mellett SP hobbija/munkája a fotózás. Lola albumborítója és Lakatos Levente sikerkönyve borítófotózása után újabb felkérést kapott a fiatal tehetség. A szőke ciklon, Barbee albumborítóját fogja fotózni Krisztián.
-zene.hu-
[flv:http://www.youtube.com/watch?v=BuKEDwN8ec0 550 410]
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
