220 zenekar és Dj lép fel idén a VOLT fesztivál 10 színpadán, köztük a nemzetközi élvonalból olyan nevek, mint a Franz Ferdinand, a Limp Bizkit, Marilyn Manson vagy az Earth Wind & Fire experience és természetesen a hazai élvonal, amelyben számos kuriózum között a legfontosabb Révész Sándor színpadra lépése.
A zenén túl lesz színház, számos beszélgetés és előadás, humor, de sport és kalandos vetélkedők is várják a nagyérdeműt, sőt neves képzőművészek Trabantot is festenek majd. Mindez július 1-4-ig a hűség városában, ahol az előrejelzések szerint az idő is kegyes lesz a fesztiválozókhoz.
Adathalmaz
Június 30-án 18 órakor nyílnak meg a 17. VOLT Fesztivál kapui. Másnap 14:30-kor már hallhatjuk Badár Sándor fergeteges dumaáradatát és több színpadon már kora délután beindul az üzem. A hivatalos fesztiválmegnyitó azonban július 1-jén 18 órakor a soproni Arénában, a korai VOLT Fesztiválok helyszínén lesz, ahol az immár 41 éves Ákos adja elő az “Ákos 40+1” turné záró, egyben a VOLT nyitó előadását.
De visszatérve a Lővér kempinghez, a fesztiválon a legszembeötlőbb változás a Nagyszínpad látványában lesz, tudniillik a szervezők, a nemzetközi produkciók igényei és a közönség kiszolgálása érdekében jelentősen növelték ennek méretét, valamint hang- és fénytechnikáját. Így idén a Nagyszínpad 10 méterrel szélesebb 4 méterrel mélyebb és 4 méterrel magasabb lesz.
A hangtecnhika 220.000 watt teljesítményű, s erre a színpadra a szervezők egy, a világ élvonalába tartozó, digitalis vezérlésű Meyer Sound hangrendszert hozattak. Nagyobb teljesítményű és jobb minőségű intelligens lámpákat szereltek idén fel a Soproni Nagyszínpadra, összesen 80 darabot a hagyományos lámpák számát pedig 160-ra növelték.
A látogatók tisztálkodását a helyszínen közel 250 tusoló és mosdó biztosítja, továbbá 300 WC áll a nagyérdemű rendelkezésére, köztük olyanok, melyeket a kerekesszékes látogatók is használhatnak, illetve olyan konténer WC-k is, amelyek a megszokottnál kulturáltabbak és higiénikusabbak.
A fesztivál területén egészségügyi bázis működik összesen 49 fővel, 1 rohamkocsival, 1 esetkocsival, 1 mentőkocsival orvosokkal, ápolókkal, több járőrcsoporttal és kisegítő személyzettel, így a vendégek biztonságban érezhetik magukat a VOLT 4 napja alatt.
A VOLT-nak otthont adó kempinget több mint 3 kilométernyi kerítéssel veszik körbe a szervezők, s a rendezvény területén 2200 m2 méhsejt alakú műanyag lapot fektetnek le, így egy esetleges kedvezőtlenebb időjárás esetén is kulturáltan megközelíthetők az egyes helyszínek. Az építkezés során az alkalmankénti esőzések okozta károkat a szervezők már a kapunyitásra helyreállítják, így szerdától egy igazán szermrevaló VOLT várja a fesztiválozókat Európa egyik legyszebb koncerthelyszínén. Jó hír a VOLT-osoknak, hogy a meteorológia a következő napokra igazán jó időt ígér.
A látogatók biztonságát, a jegyellenőrzést, a forgalomirányítást és a programhelyszínek őrzését több mint 300 biztonsági őr látja majd el.
Étel-ital
Az idei VOLT Fesztivál minden igényt kielégítő ételkínálatot sorakoztat fel: először a VOLT-on a Bio-Vega bár humusz, zöldség grill, sült vega virsli, zöldségnyárs, pirított sült tészta, parajos és zöldséges hasé ételkínálattal. Ezenkívül zöldség-gyümölcs stand, frissen facsart gyümölcslevek, pizza, grillételek, palacsinta, héjában sült krumpli, Churros, tömő és New York hot-dog, lángos, kenyérlángos, főtt- és pattogatott-kukorica, pékség, falafel, panini.
A széles hal- ételkínálaton felül, tengeri herkentyűk hekk, békacomb, csiga várja a kísérletező kedvű látogatókat. A korábbi évekhez hasonlóan megtalálható a rendezvényen a Sandwich Guru és a Tercia Óriásmenza is. A VOLTon működő Poncicter Negyedben 10 neves soproni borász várja a vendégekeket, ahol először kóstolható meg a VOLT CUVÉE, a Pfneiszl Pincészettől.
Trabantok a VOLT-on
A rendszerváltás és a Páneurópai Piknik 20. évfordulója szolgáltat apropót ef. Zámbó István és képzőművész csapata számára, akik egy több órás performansz keretében, a VOLT ideje alatt két napon át (pénteken és szombaton) a helyszínen kiállított Trabantoknak varázsolnak egészen extrém külsőt. A Trabikat Sopron városa berlini ls hazai múzeumban állítja ki később.
Médiafesztivál
Szerdától újra szól a VOLT Rádió Budapesten és 80 km-es körzetében a rádiócafé98.6 adásában és Sopronban, valamint 100km-es körzetben a Corvinus Rádió frekvenciáján, a 104,6MHz-en. Ugyancsak a VOLT-ról élőben jelentkezik szerda este a Magyar Televízió Kultúrház című műsorának különkiadása.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZIKLAKERT HIBÁK, amiket te ne kövess el!
- Reménytelen KÜZDELEM – a szulák kiírtása
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
