Sopron és a régió gazdaságának élénkítését várják a Kékfrank elnevezésű utalványtól, amelyet, pénzhelyettesítő csereeszközként várhatóan az ősszel vezetnek be a városban.Magánszemélyek és vállalkozások csatlakozásával Hami Európai Szövetkezet alakul Sopronban – tudtuk meg Perkovátz Tamás vendéglátó-ipari szakembertől. Elmondta: a szövetkezet egyenrangú tagjai az egymás közötti elszámolásoknál pénz helyett Kékfrank elnevezésű utalványt használnak majd.
Ez úgy keletkezik – fejtette ki Perkovátz Tamás -, hogy a szövetkezet százszázalékos fedezet mellett a magyar forintnak számszakilag megfelelő értékű utalványt hoz létre. Ez az első időben elektronikus formában ölt testet, a későbbiekben azonban papírlapon is megjelenik.
A különböző címletek a Sopronhoz kötődő hírességek – így Liszt Ferenc, Haydn, Esterházy Pál, Kitaibel Pál, Lackner Kristóf, Pejacsevich László – portréját ábrázolják. Az utalványokat németül és horvátul is elnevezték, tekintettel a régióban élő kisebbségekre.
A szövetkezetnek bárki tagja lehet, aki tudomásul veszi az alapszabályt, s megvásárol 100 euró értékű részjegyet. A tagnak vállalnia kell, hogy fizetőeszközként elfogadja az utalványt, s forint-, valamint kékfrank számlát nyit a szövetkezet pénzügyeit bonyolító pénzintézetnél. Az adott bank a befizetett forinttal egyenértékű kékfrankot ír jóvá a tag utalványszámláján. A forintot a pénzintézet a szövetkezet központi számláján köti le.
Perkovátz Tamás a kékfrankkal történő, egymás közötti tranzakciók előnyének érzékeltetésére hangsúlyozta: ha nem utalvánnyal, hanem forintban történne az elszámolás, akkor csupán a forgalomban lévő pénznek az a része kamatozna, amely a bankban pihen.
A kékfrank esetében azonban a teljes összeg, hiszen a kékfrank forintfedezete állandóan a pénzintézetben gyarapodik, csak az utalvány mozog. A tervek szerint a szövetkezeti tag hitel- vagy jelzáloghitel keretében is kékfrankhoz juthat.
nol.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZIKLAKERT HIBÁK, amiket te ne kövess el!
- Reménytelen KÜZDELEM – a szulák kiírtása
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
