Sopron.info.hu

A magyar operett napja

Az operett műfaj elkötelezettjei 2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították október 24-ét A MAGYAR OPERETT NAPJÁvá. Ugyancsak ehhez a dátumhoz köthető egy másik híres operettszerző, Lehár Ferenc halála is.

A soproni Petőfi Színház idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, ezúttal a Marica grófnő című három felvonásos nagyoperettel ünnepelik meg e napot. Kálmán Imre híres, a műfaj legnagyobbjai közé sorolható darabjában többek között Vásári Mónikát, Teremi Trixit, Benkóczi Zoltánt, illetve az előadás rendezőjét, Bozsó Józsefet láthatja a közönség.


Soproni Szeretetnapok

további részletek

Sopronba látogat a Fradi

további részletek

Babos-pogácsa sütőverseny

további részletek

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

további részletek