
A kispestiek húsz perc alatt két találatot rámoltak be Takács kapujába.
A Honvéd együttese a Bozsik-stadionban megszerzett minimális előnye birtokában indult útnak a soproni visszavágóra. Bárányosék a két ellentétes félidő nyomán megszerzett 2-1-es siker után ezúttal már biztosra mentek: tíz perccel Abraham magabiztosságot kölcsönző találata után Smiljanic fejese megnyugtató, kétgólos különbséget jelentett a piros-feketéknek.
Röviddel folytatás után az esős időben – Belic révén – szépíthetett volna a házigazda, amely az utolsó szűk 20 percre 10 emberre fogyatkozott. A címvédő fővárosiak összességében sokkal meggyőzőbben teljesítettek ezúttal igencsak visszafogott ellenfelüknél, és magabiztosan várhatják soros ellenfelüket a négy közé jutásért.
Sopron: Takács T. – Farkas A., Fehér Z., Galliano, Károlyi (Zana) – Deffo, Dancs, Pintér Z., Györök – Belic, Birtalan
Honvéd: Borel – Tóth B., Benjamin, Smiljanic, Vincze Z. – Magasföldi, Genito, Bárányos (Abass), Diego – Hercegfalvi (Tóth M.), Abraham G.: Abraham (11.), Smiljanic (21.), Hercegfalvi (53.)
Kiállítva: Fehér Z.
forrás: NB1.hu
- A betegség nem válogat – figyelemfelkeltő demenciaséta Sopronban https://www.kisalfold.hu/…/erzsebet-kert-demenciaseta-…
- 🎓 Újra indul a Soproni Nyugdíjas Egyetem! A Soproni Egyetem és a KISALFÖLD közös programjára már várják a jelentkezőket…
- 💜 Sétával hívták fel a figyelmet a demenciára Sopronban Az Alzheimer-világnaphoz kapcsolódva közös sétával indította el…
- Hosszú labdamenetek, precíz szervák, és kiélezett küzdelmek jellemezték az idei Jola Kupa városi amatőr teniszversenyt….
- Gróf Széchenyi Istvánt és Sopront különleges kapocs fűzi össze 🇭🇺
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
