2008. január 22. Nagyon egyértelmű, sima vereséget szenvedtünk a jóval gyengébb játékerőt képviselő MAFC-Újbuda otthonában. Az első negyedben még vezettünk, elsősorban Bradley kitűnő játékának köszönhetően. A MAFC két amerikai játékosának improvizatív játéval tartotta a lépést, még mi a kidolgozott helyzeteinkből szereztük a pontjainkat, ők inkább az egy-egy elleni játkot erőltették -sikerrel.
A negyed végén 21-24-re vezettünk, majd tovább növelhettük volna előnyünket, azonban 24-27-nél négy támadást is elhibáztunk, ami után elindult az újbudai alakulat is. A félidőre Draughan kiemelkedő dobóteljesítményéevl fordítottak is.(39-37).
A harmadik negyedben villámrajtot vett a fővárosi gárda, egyre-másra érték el pontjainkat, míg mi minden kidolgozott helyzetet elrontottunk. A hibák egy része fegyelmezetlenségből, rutintalanságból adódott, a többi elhibázott dobás volt.
A MAFC-ot a mi hibáink nem zavarták, egyre jobban nőtt a különbség a két csapat között. Húsz pont hátránynál kezdtünk újra harcolni, fel is jöttünk 12 pontig, de újabb hibák következtek és az ellenfél stabilizálta előnyét. A végén Pojbics távoli dobásával csak kozmetikázni tudtuk az eredményt.
A vereség igazi csapatmunka volt, Bradley kivétellével mindenki hozzátette a magáét. A mérkőzést a három játékvezető kevés hibával, jól vezette. A leláton sok honi bíró és ellenőr, valamint a szövetség főtitkára is jelezte, hogyha nem is a kosárlabda, de az ország földrajzi fővárosában vagyunk.
A mérkőzés érdekessége, hogy nagy számban jelentek meg konkurens csapataink is, jelen volt a Kecskemét, a Szolnok és a Nyíregyháza csapatainak képviselői. Nehéz lenne azt állítani, hogynem örültek az eredménynek.
Sajnos nem sikerült örömet szereznünk lekes szurkolótáborunknak sem, akik mintegy harmincan elkísérték csapatunkat a fővárosba. Ilyen is régen fordult elő, köszönjük nekik, hogy végig kitartottak mellettünk.
A vereség fő oka, hogy 75 dobásunkból mindössze 25-öt sikerült értékesíteni. Ilyen gyenge dobószázalékkal nem lehet mérkőzést nyerni. Sokadszor fordult elő, hogy nem elég hatékonyan védekezünk, az ellenfél játékát csupán két ember határozta meg, de még őket sem sikerült semlegesíteni.
Az újabb váratlan vereséggel saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, amennyiben a felsőházban szeretnénk szerepelni, több hibát nem lehet elkövetni, minden hazai mérkőzésünket és legalább egy idegenbeli nyerni kell! De hogy melyik csapatot tudjuk mi kétvállra fektetni ilyen játékkal, az bizony nehéz kérdés! Egy biztos, amit a mérkőzés végén minden szakvezető megállapított, ilyen mélyről csak felfelé vezethet az út!
MAFC Újbuda-Soproni sÖrdögök 94-81 (21-24,18-13,27-13,28-31) Bp, 300 néző vezette: dr Valovics, Balogh, Jakab
MAFC: YOUNG 21/3,Wehner 2, DRAUGHAN 30/6, VAVRA 21/3, Kecskés 6 cs: Fülöp 10, Kolarics 4 Edző: Dinnyés Attila
Soproni sÖrdögök: BRADLEY 32/18, Lakatos 3, Viggiano 9/3, Lesko 20, Frana 5 cs: Vesztergom 2, Boldizsár -, Pojbics 10/3, Körtélyesi Edző: Meszlényi Róbert
forrás: sakc.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
