A héten férfi és női kosárlabda mérkőzés követte egymást a soproni MKB Arénában. Szerdán a Soproni Sördögöknek, pénteken az MKB Euroleasing Sopron csapatának volt, úgymond sorsdöntő játszmája kisvárosunkban.
Mindkét meccs hasonló, hátrányos pontkülönbséggel végződött. A játék menete is hasonlóan alakult. Szinte hihetetlen mennyire egyezett a két különböző este.
A hazai csapatok két negyedet bírtak össz-vissz. A fiúknál Frana a lányoknál Oleksza tette egyedül úgy a munkáját ahogy kell. Pedig annyira jól kezdett mind a két csapat… Komoly csalódást okoztak a szurkolóknak az tuti. Valószínű saját maguknak is, de ezt én pontosan nem tudhatom.
A Sördögök állásai a következőképpen alakultak: 1. negyed 23-29, 2. negyed 35-43 – 42-57, 3. negyed 54-68 – 63-81, 4. negyed 76-95 – 89-107. A lányok a következő pontokat produkálták: 1. negyed 17-19, 2. negyed 21-21 – 24-27, 3. negyed 30-41 – 37-47, 4.negyed 39-54 – 48-68.
Az utolsó két negyed akkora szenvedés volt, számomra, alig bírtam nézni! Mindkét csapat leeresztett, méltatlan játékot produkált. Sajnos semmi pozitív nem jut eszembe. Ilyen még nem volt.
A fiúk a felsőházról csúsztak le, a lányok a legjobb nyolcból maradtak ki. Gyenge volt a heti termés, én is csak ennyivel tudok most szolgálni. Egyszer fent egyszer lent. Lesznek még meccsek, bízzunk benne, hogy lesz még örömünk a játékban. Addig is hajrá Sopron!
A remény hal meg utoljára.
- Letért a férfi az ösvényről, ez lett a veszte 😢
- ❤️ Megható köszönőlevelet kapott a Soproni Gyógyközpont gyermekosztálya! Egy édesanya osztotta meg tapasztalatait, miutá…
- A Várkerület mindig kedvelt volt a soproniak és a városba látogatók számára, hiszen az üzletsorokon kívül szállodák és k…
- A RUSS VILLA TITKA A Russ család villájának eklektikus épületegyüttese 1879-ben épült Handler Nándor vezetésével, míg L…
- A betegség nem válogat – figyelemfelkeltő demenciaséta Sopronban https://www.kisalfold.hu/…/erzsebet-kert-demenciaseta-…
- #bazsx #szaboeventbybazsx #sopron #szüretinapok2026 #djsopron
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
