Soproni Sördögök – Albacomp február 16., szombat 18.00 Azt tudjuk, hogy rossz nincs jó nélkül, ördög pedig nem létezhet angyal nélkül. Ezen az estén minimum egy angyal segített az ördögöknek, ez biztos. Késve érkeztem. Nehéz 24 órát beosztani, ez szombaton is így volt.
A bejáratnál, mögöttem álló kisfiú 38 – 19 – es állást olvasott le az eredménykijelzőről. Ez nem lehetett! Huha, de igen! Vezetett a csapat, nem is kevéssel.
Miután lecsüccsentem a haverokhoz már a második negyedben járt a kosárjátszma, az ötödik percben 44 – 26 volt az állás. Örültem, hogy sokan voltak kíváncsiak a fiókákra. Természetesen nem volt sima ügy a hátralévő két negyed.
Megérkezésem egy lefelé lejtőt eredményezett, bár kötve hiszem, hogy én lettem volna az oka annak, hogy az Albacomp a szünet előtt dobott vagy húsz pontot!
A szünetig 11 pontot sikerült dobniuk a Sopronnak, 51 – 44. A dobások száma nem lett jobb, sőt! A fehérvári csapat öt pontra szűkítette a zsák száját 63 – 57, majd kettőre 72 – 70. Ez volt a harmadik negyed eredménye, amit sokan nem akartak elhinni. Ilyen az élet, kiszámíthatatlan, sokszor megmagyarázhatatlan.
Aztán az utolsó körben a vendégek a nyolcadik percben vezettek is 74 – 76. Nem kell dolgokat megmagyarázni. Mindenki tudta, hogy miért volt ez így. Szerencsére az Sördögök felkeltek illetve alkalmat kaptak egy utolsó hajrára. Jeff Viggiano triplája és két büntetője az Albacomp kosarában landolt.
A végeredmény 97 – 91 lett, ami reményt csikart a csapat szellemében. Izgi volt fiúk. Sajnálom, hogy a srácok nem blogoznak az oldalukon, kíváncsi lennék az ő véleményükre és arra, hogy az idegenlégiósok jól érzik e magukat és ki fognak tartani a Sopronnál jövőre is!
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
