A mai mérkőzés demonstrációval kezdödött mivel a Soproni Ultrák azzal a kéréssel fordultak a közönséghez, hogy a félidők első tíz percében a lelátón kívűl tartózkodjanak. Ez kis mértékbe sikerült is mivel egy 200-300 fős mag kihagyta az első tíz perceket.
Így nem is láthatták, hogy a meccs elején már a hatodik percben vezetés szerzett a vendég REAC.
A védelmünk csak figyelte hogy átveszik a labdát és a kapura lövés után a kipattanót az üresen álló játékos, belőtte. A gól után egy rossz szerelés és kakaskodás után a játékvezető kiállított a Soproni és a vendégcsapatból is egy-egy játékost, ami szerintem teljesen jogos volt.
A kiállítás talán a mieinknek tett jót.
Mivel nemsokára egyenlíteni tudtunk Sira Pista révén, aki nem ismert elveszett labdát és egy nem túl jó indításnál a REAC kapusa és védője összefutott Sira pedig az üres kapuba továbbított. Majd jött a fordítás ismét Sira volt dicsérhető, aki jó passzt adott Magasföldinek és ha nehezen is vette át a labdát de élt a lehetőséggel és 12 méterről a kapuba továbbított. Ezzel nem volt vége a félidőnek, mert, a lassú mozgású és ugyanilyen gondolkodású védelmünk ismét összehozott egy gól a félidő vége előtt.
Így 2-2-es döntetlennel vonulhatunk a szünetre.
A második félidőt a REAC kezdte jobban többet volt náluk a labda és a kapura lövésekkel is jelezték ,hogy nem elégednek meg az egyik ponttal. Közben sokaknak érthetetlen módon lecserélte a régi új edzőnk Sirát aki, addig a legjobb emberünk volt. Majd jött a feketeleves a védelmünk újabb gól hozott össze a tizenhatoson belül szabálytalankodtak, hozzá kell tenni telesen feleslegesen a megítélt büntetővel, pedig éltek a vendégek és ismét átvették a vezetést. Közben a lelátón egy kisebb csetepaté alakult ki a hazai Ultrák és a rendezőgárda
között. Mivel füstbombákat indítottak be és az egyik rendező egyiket a lelátó oldalán kidobta a nézőtérről. A második félidőben volt még két említésre méltó helyzetünk az egyiket Magasföldi hagyta ki tiszta ziccerben, a másikat, pedig Dancs puskázta el.
Így nem is lehetett más az eredmény, mint ismét hazai vereség ezzel csapatunk a kiesőhelyre került.
Még mindig a kezünkben a saját sorsunk, de most már élni kellene vele, nehogy túl késő legyen.
A mérkőzés végén a közönség nemtetszését fejezte ki, fütyüléssel és" NBII
nyugati csoport" skandálásával.
Radaz
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
