27 nemzetközi sztárral és számos hazai fellépővel gazdagodott a hazai fesztiválpaletta két legjelentősebb vidéki eseménye, a 17. Soproni VOLT Fesztivál és a 3. Heineken Balaton Sound idei programja.
A még szervezés alatt álló fesztiválok összesen mintegy 400 fellépőt vonultatnak majd fel. Az új nevek között számos zenei műfaj legjelentősebb képviselője és jó néhány csemegének szánt „finomság” is helyet kapott. A részletes programot április közepére ígérik a szervezők.
Mindkét fesztiválra országszerte kapható belépőjegy a honlapokon jelzett helyeken. Üdülési csekkel, Sodexo utalvánnyal és számos egyéb kuponnal is váltható belépő a budapesti VOLT BOLT-ban.
A VOLT nyitja a nyarat
A 17. Soproni VOLT Fesztivál július 1-4. közötti programja még több mint egy tucat nemzetközi sztárfellépővel bővült. A 220 hazai és külföldi zenekart és dj-t felvonultató programban a szervezők friss fellépőként jelentették be az idén januárban új lemezzel jelentkező, legendás brazil metál csapatot, a SEPULTURÁ-t.
Liverpoolból érkezik a kelet-európai gyökerekkel rendelkező, alternatív elektró zenekar, a LADYTRON, amely az elmúlt időben a Nine Inch Nails és a Depeche Mode szárnyai alatt járta a nagyvilágot. Közép-amerikai zenék keverednek a nyugati parti sunshine gerilla funky szóhullámaival a DELINQUENT HABITS latino rapbanda lüktető chicano fiesztáján, ők a nyitónapon fűtik a VOLTosok hangulatát.
Először jár Magyarországon a brit ART BRUT, akik 2007-ben a WAN2 popmagazin szerint az év egyik legjobb lemezét jelentették meg a brit cockney értelmiség szószólóiként meghódítva Európa legfontosabb koncerttermeit. A balkáni zenei építkezés eklektikus programjával lepi meg a VOLT közönségét a BALKAN BEAT BOX, melyet a brooklyni etno zsiványok a világ minden pontjáról összeszedett zenei motívumok egyesítésében valósítanak meg. Az emlékezetes tavalyi Manu Chao koncert lendületét idézi az éltető világzene legfényesebb új csillaga a CHE SUDAKA.
Egy hamisítatlan forróvérű kelet-európai jazz esttel ajándékozza meg a 17. VOLT Fesztivál közönségét a lounge zene fővárosából, Sopronba érkező Fatima Spar and the Freedom Fries zenekar, valamint ezúttal Sopronban támad a 2006-os Glastonbury fesztivált megnyitó, sokkoló színpadi produkcióiról hires RALPH MYERZ and the Jack Herren Band őrült legénysége.
Az elektronikus zene hívei sem hiányolhatják kedvenc sztárelőadóikat az idei VOLT Fesztivál programjából. A nyitónapon lép fel az év drum and bass-albumával számos szakmai díjat magáénak tudható CHASE & STATUS, MC JAKES társaságában. GOLDIE a popkultúra minden területét, így a legjelentősebb fesztiválokat és klubokat meghódította már az elmúlt húsz évben. Az aranyszájú drum’n’bass ikon étlapján főfogásként most Sopron és a 17. VOLT Fesztivál következik. Reggelig tartó hatalmas show várja majd a NOISIA rajongóit, és az új évezred legjelentősebb breakbeat mutatványosaiként aposztrofált PLUMP DJ’S közönségét. Jalapeno Night Show néven egy egész este a nívós holland elektroteret uraló KRAAK & SMAAKé, akik SKEEWIFF társaságában pörgetik fel a közönséget az idei VOLT Fesztiválon.
Mindeközben gőzerővel zajlik a VOLT Fesztivál 10 színpadára tervezett hazai fellépők szervezése. A Soproni Nagyszínpad magyar előadói már a „helyükön” várják a fesztivál kezdetét. A VOLT-on indul a húszéves TANKCSAPDA születésnapi turnéja, valamint „bérelt” helyét foglalja el a Nagyszínpadon évről-évre remeklő KISPÁL ÉS A BORZ és a QUIMBY zenekar, akik mellé a VOLT szervezői az idén friss neveket is meghívtak a fesztivál technikailag is megújult monstre főszínpadára.
A KAUKÁZUS, a VAD FRUTTIK, PÉTERFY BORI, a CSÍK és a 30Y is itt ad koncertet. „Nagy-szín-pad-nagy-szín-pad!” 2008-ban ezt skandálta a nagyérdemű a BEATRICE és a BELGA teltházas VOLT-os koncertjén, és ezt a szervezők is meghallották. Idén őket is itt láthatjuk. Várakozáson felüli érdeklődés kíséri ÁKOS „40+1” című megnyitó koncertjét, amelynek július 1-én a Soproni Aréna ad otthont. Az erre a programra is érvényes jegyek napokon belül országszerte kaphatóak.
Április közepére napi bontásban is olvasható lesz a www.volt.hu oldalon a VOLT részletes programja, amely keretében 10 színpadon 220 dj és zenekar szerepel majd.
Kedvezményes belépők június 5-ig kaphatók a www.volt.hu oldalon közölt jegyelővételi helyeken. Mindazok, akik a VOLT KLUB tagjaiként rendelnek bérletet, minden bérlet mellé 2009-es VOLT pólót és CD-t kapnak ajándékba, mindemellett a bérletet és a pólót futár szálítja házhoz az ország bármely pontjára. (részletek: www.volt.hu/klub)
Folytassa a Heineken Balaton Sound!
Csak négyet kell a VOLT után aludnia azoknak a fesztiválozóknak, akik újabb bulira vágyak. Július 9-től négy napon át dübörög a 3. Heineken Balaton Sound Fesztivál Zamárdi szabadstrandján. Mint ismeretes, a Thievery Corporation sajnos törölte a teljes nyári európai turnéját – így a balatonparti fellépést is -, a szervezők azonban újabb tucatnyi nemzetközi sztár nevét hozták nyilvánosságra a fesztivál programjából. A világszínvonalú elektronikus zenei kínálatáról ismert fesztivál, ez alkalommal igazán színes műfaji skálán mozgó előadókkal gazdagodott amellett, hogy a fesztivál házigazdái további nagy nevek bejelentését ígérik a közeljövőben.
A Heineken Nagyszínpadon a DUB PISTOLS dubos lüktetésekkel kevert reggae és hip-hop hullámai izzítják be a fesztiválhangulatot. A tánc, a zene, a tűz és az aratás aszték majomistenéről nevezte el magát a los-angelesi OZOMATLI zenekar. A legjobb latino rock együttesként 2002-ben Grammy-díjat nyerő nyolctagú együttes sok évvel a forró hangulatú VOLT-os fellépés után tér vissza Magyarországra. Szintén a Heineken Balaton Sound világzenei felhozatalát erősíti Ska-P, Manu Chao és a Sergent Garcia egyik legkedvesebb ska harcostársa, az argentin KARAMELO SANTO zenekar és a grenadai ESKORZO.
Igazi import indie-elektro gyümölcs a harmadik Heineken Balaton Sound felhozatalában a BLACK CHERRY, mely előadói név Magyarországon főként az MR2 hallgatói számára lehet ismerős. A GURU’S JAZZMATAZZ fellépése garancia a jó társaságban űzött gangelésre, főleg ha az intelligens bandázást egy komplett jazz zenekar kíséri. Akárcsak RODNEY HUNTER, aki élő zenekarával a Heineken Balaton Sound lounge szekcióját erősíti, a francia NOUVELLE VAGUE zenekar újhullámos elektro varázslataival együtt.
A világ legkraftosabb produkciói közül Zamárdiban köszönthejük a house új generációjának egyik legnépszerűbb elektro-párosát, a kanadai MSTRKRFT-ot (ejtsd! Masterkraft), akik idén máricusban megjelent második lemezükkel (Fist of God) érkeznek a Balaton partjára.
MAD PROFESSOR a nevével ellentétben nem egy őrült kísérleti techno partyval csap le a Heineken Balaton Soundra. A Massive Attack-el rendszeresen együtt nyomuló dub-reggae professzor egy igazi meditatív chillout elektro show-val ringatja majd el közönségét. A breakbeat és a bossanova fúziójából születő különleges nu jazz játékaival lép fel a TRÜBY TRIO, funky beat ütéseivel mozgat meg minket a NOSTALGIA 77, valamint az idei Heineken Balaton Sound-on pörgeti lemezeit Benjamin Pettit is, akit DJ ZINC néven ismer a brit drum’n’bass közösség.
Folytatás hamarosan!
Kedvezményes belépőjegy június 12-ig kapható a www.heinekenbalatonsound.hu oldalon közölt helyeken.
- Magabiztos győzelem a bajnoki rajton🏀👇
- 🌎💃 Felejthetetlen hangulatban zajlott a latin-amerikai fiesta!🌴🎶 Tegnap az Esterházy-kastélyban Latin-Amerika színe…
- Tudomány testközelből: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen Kémiai kísérletek, 3D nyomtatás, drónkutatás és különleges…
- Látványos, mozgalmas, színes és olykor félelmetes volt a soproni Széchenyi gimnázium Kutatók Éjszakája.
- A döntéseknek következménye van
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @www.ad1ka.com @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Flahs_2014🇭🇺 @Lölö_on_COMMENCAL
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Lölö_on_COMMENCAL @Flahs_2014🇭🇺
- #sopronos #fyp #relatable
- Őszi bordó után egy kis letisztult fehér 😍🤍 #sopron #mukorom #neked #fy #nekedbe
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonultak fel a Várkerületen. 👨🚒
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
