zon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az egyéni sikereket szinte minden versenyző előbbrevalónak tartja mint a párost és a közvélemény is jobban felkapja a fejét egy egyéni győzelemre, mint a párosra.
Ez alól csak pár eredmény jelent kivételt és az egyik ilyen a Grand Slameken aratott győzelem, melyért Babos Timi szállt harcba ma a Roland Garros 2-es pályáján az amerikai Sloana Stephens oldalán.
A lányok tegnap nagyon magabiztosan játszottak az elődöntőben, egy gémet engedélyeztek csak az ellenfelüknek és ma is nagyon lendületesen kezdtek, bár egy szervájukat ők is elvesztették, hamar 4-1-es vezetésre tettek szert.
Az ellenfél a spanyol Arruabarena-Vecino/Torro-Flor spanyol duó volt, akik közül utóbbinak volt miért törleszteni, hiszen egyéniben épp ő búcsúztatta Timit, a visszavágás pedig jól is alakult, hiszen Timiék fél óra alatt 6-2-re behúzták az első szettet.
A második játszmát is jól kezdték a lányok, egyből breakelni tudtak és 3-0-ra elhúztak, a spanyolok azonban kiegyenlítettek, Timiék viszont nem ijedtek meg, hozták a szervájukat, majd breakelni is tudtak, 5-3-nál így Stephens a bajnoki címért adogathatott.
A lányok három meccslabdát is kiharcoltak és ebből a harmadikat értékesíteni is tudták, ezzel pedeig megnyerték a Roland Garrost!
Szávay Ági 2005-ös wimbledoni sikere után tehát újra magyar lány örülhet egy Grand Slam finálé után és nem lennénk elégedetlenek, ha Timi ugyanúgy folytatná pályafutását, ahogy Ági is tette (még abban az évben WTA elődöntőt játszott…).
Timi holnap repülőre ül és Budapest felé veszi az irányt, hogy részt vegyen a 25.000-es versenyen, melyen így remélhetőleg még több néző lesz majd.
- 🎓 Hatvan év után ismét tanítókat képeznek Sopronban! Az idei tanévben, hatvan év elteltével ismét elindult a tanítóképz…
- A napokban hadgyakorlat lesz Ausztria felett‼️
- Fergeteges falunapot tartottak Kópházán! https://www.kisalfold.hu/…/…/kophazi-falunap-fergeteges-volt
- Újabb nemzetközi sikert ért el Szalay Berta: a Castrum SC Kapuvár versenyzője megnyerte a +65 kilogrammos abszolút kateg…
- Letért a férfi az ösvényről, ez lett a veszte 😢
- #bazsx #szaboeventbybazsx #sopron #szüretinapok2026 #djsopron
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
