Christopher Nolan ma bejelentette, hogy megvan az új Denevérember-mozi hivatalos és végleges címe. Ezek szerint a moziműsorokban majd The Dark Knight címen kell keresniük a filmet a rajongóknak. Be kell valljam, hogy véleményem szerint a Waner Bros. marketingesei remek munkát végeznek. Ugyanis immáron második hete minden képregényrajongó az új Batman-filmről beszél.
Először bejelentették, hogy Heath Ledger alakítja majd Jokert. Majd a hétvégén kiderült, hogy Ryan Phillippe bújhat Kétarc bőrébe. Ma pedig újabb infókat csepegtettek el az újságírók és rajongók legnagyobb örömére.
Az első és legfontosabb, hogy a filmet mostantól The Dark Knight néven keressük, hiszen ez lett a hivatalos – és végleges – címe. Ez tehát az első Denevérember-mozi, melyben nem szerepel a Batman név.
„Nagyon örülök, hogy folytathatom a Batman: Kezdődik! által megkezdett történetet” – nyilatkozta a rendező. „Joker karakterére egy olyan színészt próbáltunk találni, aki nem csak hihetetlenül tehetséges, hanem merész is. Christian Bale és Heath Ledger kettőse letaglózó lesz.”
A film forgatókönyvét Nolan öccse, Jonathan készíti fivére és David Goyer ötlete alapján. A hivatalos bemutató még nincs kitűzve, de Nolan szeretné 2008 év elején a mozikba küldeni a Sötét Lovagot.
összeállította: Demuth
Aktuális soproni moziműsor
- Tovább bonyolodik az azbeszt-botrány 😱😓
- 🍷 Képeken a Soproni Borünnep második napja: a fiatal tehetségektől a dallamos rockig és a jazzig A fesztivál szombati k…
- A Soproni Borünnep színpadán: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar 🎶🎤
- Valaki ma este nagyon gazdag lett 😱💰
- Így szólt a Honeybeast népszerű slágere a Soproni Borünnepen!🍇🍷🎶
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- KERTI TÓ egyszerűen: Így lesz tiszta és algamentes a tavad!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
