Az első percekben fej-fej mellett haladtak a felek. Nálunk főként a légiósok jeleskedtek, ám Pankár ponterősségére nem számítottunk. A negyed közepén Frazier megvillant, 6 ponttal ellépett a Falco, jókor jött Szöszi triplája.
A kiegyenlített, nagy iramú játék megmaradt a negyed végéig, P.J. tartotta Fraziert, Mattet viszont nem tudták a hazaiak, 2 pontos hazai vezetéssel zárult a szakasz.
A második negyed Szöszi parádés megmozdulásaival indult, előbb egy triplát, majd két büntetőt dobott be a hazaiak kosarába. Ezt követően egy ideig egymás hibáiból éltek a felek. Szöszi és Matt vezérletével tartottuk minimális előnyünket.
A hazaiakat Wilson tartotta versenyben, s a félidő végén végre a külső, amezőnysorból is megvillant valaki, jelesül Brooks, aki előbb két majd hárompontos kosarat szerzett. A félidő végén P. J. két kihagyott büntetője után az addig a kiszolgálásban jeleskedő Kálmán első kosarával alaktotta ki a félidő végeredményét, szünetben egyetlen ponttal mi vezettünk (39-40)
A második játékész Manny Dies kosarával kezdődött. Válaszul Donta bedobott egy büntetőt, aztán Szöszi jelentkezett egy újabb hárompontossal, majd Matt duplájával 5 pontra nőtt előnyünk. Wilson azonnal tett róla egy triplával, hogy nagyon ne nyugodjunk meg. Zónára állt át a Falco, Frazier rázta meg magát, s a hazaiak fordítottak.
Manny zsákolt egyet, Meszlényi pedig időkéréssel próbált segíteni a hullámvölgybe került csapaton. Nagyon belelendült a Falco, bejött a hazaiaknak, hogy négy kisember volt náluk a pályán, alaposan felpörgették a játékukat, és szinte állva hagyták csapatunkat, amely tehetetlen volt a területvédekezés ellen. Meszlényi kénytelen volt hamar még egy időt kérni. Tíz pontos előnnyel várta a záró szakaszt a Falco (63-53).
Sajnos innen már nem volt visszaút. A záró szakaszban Kazlauskas is eredményes volt, s Wilson is, nálunk pedig Matt gyakorlatilag magára maradt a pontszerzés tekintetében. A három amerikai játékosunk összesen 25 pontra volt képes. Mint a túloldalon Frazier egyedül…
Csapaunkból a két palánk alatti játékos, a két magas ember extra teljesítményt nyújtott, Matt és Szöszi egyaránt dupla-duplát ért el. Előbbi 24 ponttal és 13 pattanóval, utóbbi 16 ponttal, s 12 lepattanóval zárt. Kár, hogy alig kaptak segítséget a mezőnyből…
Meszlényi Róbert: – Huszonöt percig jól játszottunk, vezettünk, kezünkben volt a meccs. Ekkor védekezést váltott a Falco, s a zónával nem tudtunk mit kezdeni. Szétesett a támadójátékunk, elbizonytalanodtunk, időként szinte mint a kézilabdázók csak passzolgattunk a zóna előtt. Ekkor fordított, s elhúzott a Falco, ez volt a döntő. Három amerikai mezőnyemberünk együttesen 1/13-at dobott triplából.
Falco-SKC 81-69 (26-24, 13-16, 24-13, 18-16)
Falco: KÁLMÁN 8, FRAZIER 25/9, Pankár 7/3, Kazlauskas 8/6, DIES 14. Cs:WILSON 14/6, Borszéki 2, Hajmásy 3/3
Sopron: Richardson 7, Brooks 9/3, Molnár 2, SZABÓ 16/12, KNIGHT 24. Cs: Couisnard 9, Keresztes, Pojbics, Gombás.
sakc.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
