Hétfõn 18 órakor a SZEVIÉP-Szeged együttesét fogadjuk a három gyõztes mérkõzésig tartó bajnoki döntõ elsõ felvonásán. Székely Norbert vezetõedzõ kiélezett küzdelemre, de címvédésre készül csapatunkkal.
Az elõdöntõben két magabiztos gyõzelmet arattatok. Minden úgy alakult ahogy azt elterveztétek?
Igen. Formánk felfelé ível, egyre jobb ritmusban játszunk. Az elmúlt hónapokban nagyon feszített volt a tempó, mely sok mérkõzéssel, edzéssel járt. Most, az intenzitás fenntartása mellett, kicsit visszavettünk az edzések terjedelmébõl, melynek hatására frissebbé váltak a mozgásaink. Ez a Gyõr elleni találkozókon már látszódott, ahogy az is, hogy mentálisan is jó állapotban vagyunk, készen arra, hogy megvédjük a bajnoki címünket.
Pihenésre nincs idõtök. Hétfõn kezdõdik a bajnoki döntõ, és 2 naponta lesznek mérkõzések. Hogy lehet edzeni, regenerálódni egy ilyen sûrû program alatt?
Edzeni gyakorlatilag képtelenség, csak regenerálódni lehet. A mérkõzések között erre kell helyeznünk a hangsúlyt. Ha ezt jól meg tudjuk oldani, akkor mindenképpen frissebbnek kell maradnunk, mint a kisebb rotációs lehetõséggel rendelkezõ Szeged, mely ráadásul három nehéz mérkõzésen van túl.
Mit kell tudni a Szegedrõl, mi jellemzi a játékukat?
A bajnoki döntõbe csak olyan csapatok juthatnak be, melyek csapatként mûködnek. Ezt a Szeged bizonyította az elõdöntõben, és már a Magyar Kupa soproni négyes döntõjén is. Erejüket mutatja, hogy Pécsen harcolták ki a döntõs szereplés jogát, mely hatalmas fegyvertény! Ez a pszichés állapotukat is minden bizonnyal emeli, mentálisan is erõs ellenfélre kell felkészülnünk. A védõjátékuk sokat javult az elmúlt évekhez képest. Ez ellen kreatív támadójátékra lesz szükségünk, mint amilyet a Bourges ellen is bemutattunk.
Kik határozzák meg leginkább ellenfelünk játékát?
Fürész Emõke semlegesítése kulcs fontosságú lesz! Az õ mentális és fizikai paraméterei a társai játékát is magasabb szintre helyezi. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy emberes csapat lenne a Szeged. Sõt! A kezdõötösük kifejezetten erõs. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk Németh Betty semlegesítésére is, akit jól ismerünk. Komoly játékerõt képvisel, jól ad ritmust a játékuknak. Lényeges lesz, hogyan tudunk majd védekezni Zherzherunován, aki mélységben sokat mozog, a hárompontos vonalról is veszélyes. Ezen három kulcsember mellett az amerikai Maslowskira és a szintén mozgékony Laczi Editre is külön oda kell figyelnünk.
Mennyit jelenthet, hogy nálunk a pályaelõny?
Sokat, hiszen biztosan számíthatunk lelkes szurkolótáborunkra, akik átlendíthetik a csapatot a nehezebb pillanatokon is, hatodik emberként mögöttünk állva. Szeretnénk egy aranyéremmel kedveskedni nekik így, a szezon végén!
Bajnoki Döntõ menetrendje
Április 20., Sopron
Április 22., Szeged
Április 24., Sopron
Április 26., Szeged (szükség esetén)
Április 28., Sopron (szükség esetén)
wb-sopron.com
- Gróf Széchenyi István születésének 235. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Sopronban. A résztvevők a legnagy…
- 💇♂️ Nemes felajánlással vág vissza ❗👇
- Több helyen is potyogtak a gólok⚽👇
- ❗Parkolásgátló fa háromszögekkel rögtönzött akadálypályát építettek az útra😢 Meglett a kanapé és meglettek az elkövetők…
- 🥶 Bekeményít az ősz 👇
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Out here making myself laugh hysterically lol 😂 my latest art (still a work in progress) but added a mug… can’t help myself them little coffee mugs make my heart happy lol
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
