2006. szeptember 13. 14 óra. Kiállítás megnyitó a soproni Innovációs Központban. A művészeti támogatás jó példája, amihez csak egy kis jóindulat és főbólintás szükségeltetett.
A történet ott kezdődött, hogy a Soproni Fotóművészeti Kör alkotói kitalálták, hogy rendhagyó módon ünneplik meg augusztus 29-ét a Fotográfia Napját. Fényképeikből egyet-egyet kiválasztva kinagyíttatták 1×1,5 méteres méretűre, hogy az Augusztusi Rondella Tárlat – ART című eseményen a Rondellát diszitsék vele. Beszerezve a szükséges engedélyeket a tiszavirág életű kiállítást meg is valósították. Az időjárás csak egy fél napot engedélyezett a képek bemutatására, de így is sokan látták az eseményt.
A kiállítás után a képek bizonyára visszakerültek volna a művészek lakására, méretük miatt nem kis gondot okozva nekik. A Kör megkereste az Innovációs központot és a tárgyalások eredményeképpen egy évig a Verő J. utcai „üvegházban” kerülnek bemutatásra az ART-on látott alkotások.
A kiállítás megnyitóján Beck György a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a képekkel ablak nyilott a csupasz a falakon. A Házban található ügyfélszolgálatra siető embereken kívül a kiállítást bárki megtekintheti a földszinti folyosón. Az alkotókról rövid bemutatás olvasható a falon, így megismerhető az alkotás mögötti ember is. A kiállítás megnyitóján Horváth Endre bemutatta a Soproni Fotóművészeti Kör (sfk.pgw.hu) kiállító művészeit és megköszönte a lehetőséget a kiállítás megrendezésére.
Az egész kiállítás megvalósítása jó példája annak, hogy lehet a kultúrát és az alkotó közösséget támogatni a rossz gazdasági viszonyok ellenére is. Az Innovációs központban nem ez volt az első kiállítás megnyitó és a hozzáállásukat látva nem is az utolsó.
- Meghatódva védekeztünk | Értékelések a szezonnyitó után
- Ünnepélyes keretek között búcsúztatta a Sopron Basket Jelena Brooks-ot!
- Híradó – 2026.09.25. – Péntek – Sopron TV
- Mozaik – 2026.09.25. – Sopron pályázik az Azbeszt-mentesítési Alapra – vendég: dr. Farkas Ciprián
- Hip-hop, break, house, popping és locking – Modern táncórán jártunk
- Lezárult a Sterbenz Károly-kiállítás Finisszázzsal zárult a 125 éve született Sterbenz Károly tiszteletére rendezett eml…
- Jelena Brooksot ünnepélyes keretek között búcsúztatta a Sopron Basket. Meze a magasba került. 🏀⛹️♀️🏆
- 🌎💃 Felejthetetlen hangulatban zajlott a latin-amerikai fieszta!🌴🎶 Tegnap az Esterházy-kastélyban Latin-Amerika szín…
- Ünnepélyesen búcsúztatták Jelena Brookst a Sopron Basket szezonnyitóján 🏀 A Sopron Basket bajnoki szezonnyitóján ünnepé…
- Lezárult a Sterbenz Károly kiállítás Finisszázzsal zárult a 125 éve született Sterbenz Károly tiszteletére rendezett eml…
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @www.ad1ka.com @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Flahs_2014🇭🇺 @Lölö_on_COMMENCAL
- #fyp #viral #creatorsearchinsights #sopron #goviral @RIDESHINE LIFESTYLE @Árpi @Mi a Pálya SOPRON @Zétény Fenyvesi @Lölö_on_COMMENCAL @Flahs_2014🇭🇺
- #sopronos #fyp #relatable
- Őszi bordó után egy kis letisztult fehér 😍🤍 #sopron #mukorom #neked #fy #nekedbe
- 🚒 160 éves a Soproni Tűzoltóság! A jubileum alkalmából a soproni hivatásos és a térség önkéntes tűzoltói közösen vonultak fel a Várkerületen. 👨🚒
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- DÍJNYERTES KERT! Birkák, csacsik egy mesés Miyawaki
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
