Újabb hazai pályán megvívott mérkőzésünket sikerült megnyernünk. A játék nem elégítette ki a legnagyobb igényeket, de most talán az eredmény kárpótol mindenkit. Az első félidő nagy Sira Pista helyzettel indult, majd kiegyenlített játék folyt a pályán a két tizenhatos között. Egy-egy kisebb nagyobb helyzet adódott mindkét kapu előtt, de a helyzet kihasználással voltak gondok.
Az első játékrésszel nem igazán lehettünk elégedettek, nagyrészt a mezőnyben birkóztak egymással a csapatok. A mérkőzés színfoltja talán a Diósgyőrből érkező Kb.50 fős szurkoló tábor volt, akik kitettek magukért és nagy hangerővel biztatták csapatukat. Soproni közönség az elmúlt mérkőzéseken megszokott buzdításából egy kicsit vissza vett, talán az idegenbeli kiábrándító vereség volt az oka, hogy kevesebben támogatták a csapatot buzdításukkal. Pedig a nézőszámra nem lehetett panasz a 3000-es nézőszám most is megvolt. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsolt a Diósgyőr egy-két nagy ziccerrel jelezte, hogy nem csak egy pontért jött Csank János csapata. Ezután talán a semmiből vezetést szereztünk, egy nem túl jó beadás után Magasföldi József helyezett a kapu bal sarkába az 58. percben, tegyük hozzá mesterien. Ezután már többet volt nálunk a labda, de a legnagyobb helyzetet is elpuskázta a csapatunk. Majd a játék is állt egy percig amikor a Diósgyőri ultrák görögtüzet dobtak a tizenhatoson belülre, de ezzel talán csapatuk puskaporát is ellőtték, mert igazán nagy helyzetet már nem tudtak kidolgozni. Így második hazai mérkőzésünket is megnyertük. Most már csak az idegenbeli mérlegünkön kellene javítani – mondjuk a Győr ellen. radaz
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
