Halhatatlanság

A halhatatlanság vágyát a halál létezése szülte: ha nem lenne a halál, nem létezne a halhatatlanság vágya sem. Ha meg akarod élni a halhatatlanságot, nincs más dolgod, mint rádöbbened arra, hogy a halál nem létezik, s hogy a pusztulás csak változás az élet örök színpadán.

 Persze erre roppant nehéz rádöbbeni, mert az életet áthatja, az elmét pedig körülöleli a halál. Ezért hát sok-sok ezer esztendeje menekülünk az elmúlás ténye elől: különféle vallások, elképzelések és hitek mögé bújunk, s közben nem vesszük észre, hogy a félelmünk szülte illúziógyártással eltakarjuk látásunkat. Pedig…
Pedig ha meg akarod élni a halhatatlanságot, akkor el kell feledned a hitet, el kell feledned a felszínes megnyugvást adó elképzeléseket. Sose higgy az örök életben vagy az előző életekben. Tapasztald meg a halhatatlanságot, éld át az élet örök körforgását – de ne higgy! Inkább kétkedj. Ha elhiszed mindazt, amit az elkövetkezendőkben a lényed halhatatlanságáról mondok, elveszted a lehetőséget a megismerésre, s csak dogmákkal lesz tele a fejed. Úgyhogy kétkedj abban, amit tőlem hallasz, kétkedj, s járj önmagad a dolog végére: fedezz fel és tapasztalj! Nem hiszel a vízben, mert megéled, mikor a szomjad oltja; nem hiszel a napban, mert megéled a fényét, éltető melegét. Azért hiszel az előző életekben, mert nem éled meg az előző életeket, azért hiszel a lélek halhatatlanságában, mert nem éled meg a halhatatlanságot…
 

Ideje lenne változtatni ezen, nem gondolod?
Ha egy szeretted meghal, benned is meghal valami. A másik elvesztése sajgó fájdalom: az, aki még tegnap az életed része volt, ma már nincs sehol. Hiánya sötét, hideg viharként tombol benned – nincs ezzel semmi baj, így kell lennie. De ha hagyod, akkor a sötét fellegeken túl felkel a nap, fényével új utat mutatva. Ha elmered engedni a társadalom elvárta cselekedeteket, érzelmeket s gondolatokat, akkor a szeretted elvesztésén keresztül megélheted, hogy a halál általad ismert formája csak illúzió. S akkor a hitet feledve valóban megtapasztalhatod, hogy a halálnak köszönhető az élet, hogy az életnek köszönhető a halál, s hogy a halálban ott az élet, az életben pedig ott a halál.
Hogy megélhesd a halhatatlanságot, első lépésben el kell felejtened a halál fogalmát, és az életet, a nagybetűs Életet kell megismerned. Hogy miért? Mert hát a halál is az élet része.

Ha félsz a haláltól, félsz az élettől is. Létezésed az élet s halál állandó körforgásából áll: minden pillanatban meghal, majd újjászületik benned valami. Ha félsz a haláltól, megakadályozod magadban a változás adta éltető energiát… Nem véletlen, hogy aki fél a haláltól, az gyakran nem mer aludni, mert hát alvás közben átlép az öntudatlanságba, amelyből nem biztos, hogy lesz ébredés. Aki fél a haláltól, az gyakran képtelen a szerelemre, képtelen mély érzelmekre, mert a szerelem is egyfajta halál, az elme s az ego halála…
Nem a halál, a félelmeid veszik el tőled az életed.

Hogy megismerd az életet – s vele a halált – a maga valójában, le kell győznöd a benned tomboló halálfélelmet. Nos, ez az első csapda, ugyan is a halálfélelmet sosem tudod legyőzni, mert a halálfélelem nem létezik! Te – s mindenki más – nem a haláltól félsz! Amitől félsz, azaz ismeretlen. A halálfélelem alapvetően nem létezik, hisz amit nem ismersz, attól nem tudsz félni. Azért retteged a halált, mert úgy hiszed, hogy az élet a halállal eltűnik. Ám az Élet sokkal több annál, mit szemmel és elmével fel lehet fogni. Mert hát mit is látsz, amikor valaki meghal? Látod, hogy az egykor erőtől duzzadó test lehanyatlik, az egykor sebesen pörgő agy leáll; látod, ahogy a virágzó fiatalság elfonnyad, a sugárzó szépség megkopik… De valóban csak ennyi, valóban csak ez a külsőség, a hús és a koponyádban tekergőző tekervény lenne az Élet?
Hogy felfoghasd az Élet és a Halál teljességét, nézd meg, mit látsz az érzelmekből. Vegyük például a szerelmet, a szerelem megnyilvánulását. A szerelmesek kilépnek ebből a világból, s csak a másikat látják, sőt, még a másikat sem. Állandóan simogatják, kényeztetik egymást – de ez nem a szerelem. Ez csak a szerelem külső megnyilvánulása! Te külső szemlélőként csak annyit érzékelsz a szerelemből, mint aki csak szagolgatja a finom ételt, de sosem harap bele. Csak akkor élheted meg a szerelmet, ha beleveszel a szerelembe! Ostobaság a tartalmat a megnyilvánulással azonosítani: egy festmény csodája sem a festékből áll, a zene csodája sem a hangokból áll. A csoda a belső tartalom – a végtelen mélység és távlatok…
 

S ahogy a szerelmet is csak akkor tapasztalhatod meg, ha átéled, az életet – s vele a halált – is csak akkor ismerheted meg, ha átéled. Az Élet – akár csak a szerelem – több a külső megnyilvánulásánál, több a fizikai formánál; a húson túl ott az Élet. S ezt a valóságot nem kell elhinned senkinek, ezt a valóságot megélheted, mert a testedben, a testeden túl ott van benned az Élet.
Egyszerűen csak észre kell venned.
Nos, a halál valóságának megismerésével is az a probléma, hogy a halált a külső megnyilvánulásával azonosítod. Erről nem tehetsz, mert gyerekkorod óta ezt nevelik beléd. A halál utáni életet csak akkor ismerheted meg, ha elengeded a félelmeidet, és be tudod fogadni a halált. Úgyhogy ha meg akarsz szabadulni a haláltól, akkor engedd be a halál fogalmát az életedbe. Ne rettegj tőle! A családoddal, barátaiddal beszéljetek róla: ne kerüljétek el mániákusan a témát, az eltávozás fogalma legyen számotokra teljesen hétköznapi. Ne a szenvedést éljétek át újra meg újra – mert a szenvedés nem a halál – hanem magát a történést: ha megosztjátok egymással a gondolataitokat, lekerülhet rólatok az a félelemből szőtt kényszerzubbony, amelyet rátok rakott a világ.
S ha elfogadod a halál létét, akkor megkaphatod tőle az élet két legnagyobb titkát. Az első titok a Jelen. A halál megtanítja neked, hogy csak a most van, a holnap nem létezik. A legtöbb ember a halála pillanatában görcsösen ragaszkodik az élethez, mert csak akkor döbben rá, hogy hiába peregtek le a homokórában a percek, valójában egyetlen pillanatát sem élte meg az életnek! Az ember az utolsó pillanatban döbben rá, hogy az elmének és az egonak köszönhetően sosem tudott élni, mert valami mindig zavarta: egy gátlás, egy félelem, sokszor csak egy kis apró zörej… Ráadásul az ember – mindenféle külső körülményre hivatkozva – egész életben csak legyintget, hogy „majd…”
 De a halál nem legyintget. A halál nem ismeri a „majd” fogalmát, úgyhogy ha okos vagy, te sem mondod, hogy „majd holnap megpróbálom”, vagy „majd valamikor nekilátok”. Meglehet, hogy a következő pillanatban nem dobban meg a szíved. Nincs biztosítás még a következő pillanatra sem – akkor meg miért halogatsz bármit is? Mire vársz? Élj meg mindent, mert lehet, hogy nem lesz holnap… Meglátod, nincs mit vesztened: ha mered megélni magad, ha mered megélni mindazt az újdonságot, amit az élet ad neked, csak nyertes lehetsz.
 A második titok pedig a valódi Őszinteség. Mert figyeld csak meg: amikor közeleg a halál, eltűnik minden egoista elvárás, önámítás, hazugság. Eltűnik a karriervágy, eltűnik a sikeréhség, eltűnik a szándék, hogy másokat magad alá nyomva kiemelkedj. Eltűnik minden, eltűnik az egész világ, s egy valaki marad: te. A halál közelsége minden egoista szerepjátékot, minden álarcot s képmutatást oly könnyedén töröl el, mint hullámok a homokba karcolt rajzokat. A halál elfogadásának pillanatában megszabadulhatsz mindattól a hazugságtól, mit rád rakott a világ – ám az emberek még ezt a lehetőséget is elveszik maguktól és a másiktól. Mert hát az ember inkább sír, zokog, önmagát sajnálva a haldoklót szólongatja, hogy ne haljon meg, ne tegye ezt vele – még az utolsó pillanatban is az értelmetlen felelősség terhét teszi szerette nyakába.
 Tehát vedd észre, hogy a halhatatlanságért egyszerűen csak meg kell tanulnod a Jelenben lenni, egyszerűen csak meg kell élni azt, ami Van. Ebben egyetlen akadály a félelem, az ismeretlentől való félelem. De hát miért félsz az ismeretlentől? Hagyd el a félelmet, légy bátor, fogadd be a felfedezés élményét! Nincs is nagyobb csoda annál, mikor kilépsz az elméd dobozaiból, és megjelenik valami, amit eddig nem ismertél. Ez a bölcsesség, ez a Tudatosság, ez a megvilágosodás: megélni az új élményeket, majd spontán megélni a következő új pillanatot, majd a következőt… S ha képes leszel még az életedben befogadni az újat, ha képes leszel felfedezőként élni, akkor egyszer csak eléd tárul a halál- s vele az élet – a maga teljességében.
 Úgyhogy egyszerűen nincs más dolgod, mint felismerni, hogy halhatatlan vagy. Jelenleg most még ezt nem tudod, csak elhiszed egy tanítónak, papnak, könyvnek vagy épp nekem. De ha valóban keresed önmagad s a válaszokat, akkor ne hidd el, és ne is tagadd mindazt, mit mondok, inkább ellenőrizd le, hogy tényleg igazat beszélek, vagy csak a szám jár. Ha bátran belépsz az ismeretlenben, az igazság egyszer a kezedben lesz – pontosabban te maga leszel az Igazság. Ha egyszer kinyitod a szemed, és felfogod mindazt, ami eléd kerül, nem tudod nem megélni a halhatatlanságot. Egyszerűen nem tudsz nem halhatatlan lenni.
 Ha meg tudod élni a halált az életedben, sosem látott csoda és szabadság birtokába jutsz, mert tiéd lesz a valódi halhatatlanság. De ezt senki sem mesélheti el, senki nem taníthatja meg neked: menj, élj és tapasztalj – a többi pedig jön magától.
 A. J. Christian
 
 Összeállította: Demuth János
 http://www.ezoterikasopron.uw.hu/