Az elmúlt időszakban többen érdeklődtek, hogyan is alakul a csapat programja a közeljövőben, mert néhány időpont megváltozott, a Magyar Kupa küzdelmeiről pedig nem volt információ.
Íme, a következő időszak:
- a Szolnok kérésére a január 17-ére kiírt mérkőzést 22-én,
- csütörtökön 18.00 órakor játsszuk le idegenben
- Ezt követi a ZTE elleni Magyar Kupa visszavágó 25-én,vasárnap az MKB Arénában, szintén hatórai kezdéssel.
Emlékeztetőül az első mérkőzésena a zalaiak diadalmaskodtak 95-83-ra, azaz 12 ponttal. Január 31-én jön egy nyugati rangadó, érkezik a Körmend csapata. Kupa továbbjutás esetén február 6-án, Budafokon lépünk pályára, 12-én az elhalasztott PVSK Pannon Power hazai mérkőzés következik. 16-án Enternet idegenben, 22-én ZTE bajnoki itthon, míg 25-én a Falco-hoz látogatunk.
Amint látható, lesz miért izgulni, bő egy hónap alatt 8 mérkőzést játszik majd a csapat. Ilyen terheléshez mindenkinek fel kell gyógyulni, hiszen jelenleg négyen is a maródika listáján vannak, nem is edzettek a héten.
Cruz a derekát húzta meg, Brooks és Körtélyesi az influenzával nyomja az ágyat, míg Csorvási a keleti túra után gyomorbántalmakkal otthon ragadt, talán ma meglátja a Sopron táblát.
Hétfőtől azonban mindenkire számít a mester, hoyg gőzerővel készüljünk a Szolnok ellen.
sakc.hu