A SMAFC-NYME NB I/B-s női kosárlabdacsapata december 5-én a Tatabánya együttesét fogadta a soproni egyetemi sportcsarnokban.
A kék-fehérek az izgalmakban bővelkedő mérkőzésen 73:65-re győzték le a vendégeket. A meccs szünetében a Mikulás is ellátogatott a csarnokba – a legfiatalabb SMAFC-játékosok és -szurkolók nagy-nagy örömére.
Az őszi idény utolsó alapszakaszbeli mérkőzése egy szomorú eseménnyel kezdődött. A feldobás előtt, egyperces néma felállással tisztelegtek a játékosok és a nézők a szerdán elhunyt Weisz Ferenc emlékének.
A soproni egyetemisták szempontjából jól indult a találkozó. A negyedik percben már 8:0-ra vezettek a SMAFC-os lányok, később 22:9-re is. A 14. percben 35:16-ot mutatott az eredményjelző. Ekkor talán túlzottan is megnyugodtak a kék-fehérek, ellenfelük pedig a szlovák Egedova pontjai után vérszemet kapott, és egy 0:10-es sorozattal három pontra felzárkózott.
A mérkőzés szünetében a legfiatalabb korosztályok tartottak kosaras bemutatót a Mikulásnak és a nagyérdeműnek. Az előbbi ezt édességgel, az utóbbiak tapssal jutalmazták.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött. A soproni lányok rengeteg hibával játszottak, és nehezen találták meg az elveszett ritmusukat. Így aztán nem is volt meglepő, hogy Rausch, Kosjár és Dömötör eredményessége révén, a 28. percben átvette a vezetést a vendégcsapat. Az időkérés jó tett a kék-fehérben játszó lányoknak, akik ezután 17:0-at produkálva, újra tíz pont fölé növelték előnyüket, s ezzel eldöntötték a mérkőzést.
Igazi rangadót játszottak a csapatok ezen a délutánon. Voltak gyönyörű jelenetek, bosszantó hibák, idegeskedések csakúgy, mint szikrázóan kemény periódusok. A végjátékban aztán Csontos és Fejes eredményessége révén, valamint az újra jól működő csapatvédekezésnek köszönhetően, újabb győzelmet ünnepelhetett a hazai publikum, immáron a nyolcadikat!
SMAFC-NYME – Tatabányai KC 73:65 (22:13, 20:26, 10:13, 21:13)
SMAFC: Dávid 3, Farkas 6, Csontos 26/6, Radnóty 10, István 6. Cs.: Fejes 9/3, Klemencsics 7/3, Takáts 2, Zottl 2, Tóth, Katona, Kerékgyártó.
Tatabánya: Nagy 5/3, Dömötör 12, Mercsényi 2, Egedova 10, Biczó 11. Cs.: Kosjár 15/6, Rausch 10, Muraközy.
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!




