A kereskedők szerint a bolti tolvajok nem megélhetési kényszerből lopnak, egy-egy üzletnek pedig 30-50 ezer forintos kárt okoznak havonta. Augusztus 19-től egyébként a 20 ezer forintnál kisebb értékű lopások is elzárással büntethetők.
A gyakori bolti lopások miatt több soproni üzlettulajdonos rendhagyó lépésre szánta el magát. A biztonsági kamerák által lebuktatott tolvajok fotóit az üzletek kirakatában helyezték el.
„Nyugdíjasok, diákok, felnőttek korra való tekintet nélkül egyre többet lopnak kisebb-nagyobb értékben” – mondta el Meszlényi László. Az üzlettulajdonos szerint egyesek a „megélhetésért” lopnak, de sokan továbbadják az eltulajdonított értékeket.
A Hír TV által felkeresett fővárosi üzletet 72 térfigyelő kamera pásztázza, mégis akadnak vakmerő tolvajok. Főleg a nagy értékű termékeket lopják. „Három nap alatt jellemzően 4-5 elkövetőt fognak el” – nyilatkozta a Hír TV-nek a CBA szóvivője. Egy üzlet esetében az anyagi kár több millió forintos is lehet egy év alatt – tette hozzá Fodor Attila.
Elzárással is sújtható
Augusztus 19-e óta akit lopáson érnek, akár 150 ezer forintos pénzbüntetést is kaphat vagy többnapos elzárást. A közbiztonság javítását szolgáló, júliusban elfogadott új törvénycsomag már azt is bünteti, aki vásárlás közben elfogyaszt egy túró rudit vagy egy kiflit, majd fizetség nélkül akar távozni a boltból.
Az elzárással is sújtható szabálysértéseknél az elkövetőt őrizetbe vehetik, és gyorsított bírósági eljárást folytatnak le ellene. A büntetés mértéke egytől hatvan napig tarthat. A fiatalkorúakat legfeljebb harminc napig lehet elzárni, ha több szabálysértést követnek el, akkor viszont esetükben 45 nap a maximum.
„Reméljük, a morál is változik”
A Hír Televízió által felkeresett soproni bolttulajdonos bizakodó az új törvénnyel kapcsolatban, hiszen eddig 20 ezer forintig bármit tehettek a tolvajok, a rendőr úgysem intézkedhetett. „Akár a kamerába belenézve belemondhatta: úgysem tudsz semmit csinálni” – mondta Meszlényi László. Remélem, hogy az új szabályokkal a morál is változni fog – tette hozzá az üzlettulajdonos.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a jövő hétre ígért pontos adatokat, addigra készül el az első összesítés az új szabályok alapján tett rendőri intézkedésekről.
(forrás: MNO )
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- ÖRÖM ÉS AGGODALOM: Mérföldkő és nehéz napok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- A közösség ereje: Tesla Supercharger lehet Sopronban
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
