Körmendről is érkeztek több százan, s hangban sem fogták vissza magukat, így remek légkörben kezdődött a nyolc közé jutás szempontjából fontos. Másfél perc elteltével 7-1-re vezetettünk, ezt a vezetést fejelte meg a profi pályafutását jó évtizede éppen Körmenden kezdő Dies egy bődületes zsákolással.
A Körmend új edzője a 4. perc végén, 15-4-nél, elégelte meg csapata vergődését, időt kert, s behozta csapata új szerzeményét, DeWitz-et.
Mindez csak nekünk tett jót, Cruz és Brooks duplájával és „Körte”” szép találatával 8-0-s rohammal csaknem 20 pontosra növeltük előnyünket. Banks pontjaival csökkentette hátrányát a Körmend, ám a negyed utolsó percében Brooks két, Körtélyesi pedig egy triplát emelt be, így a negyed végére 20 pont fölé nőtt az előnye.
A második szakaszban jó védekezéssel tovább nőtt előnyünk. Körtélyesi előbb DeWitz mellett pöckölte vissza Cruz büntetője után a labdát, majd pazarul blokkolta a Körmend új légiósát. A negyed közepén a vendégek Fodor Gergely ügyes kosaraival 20 ponton belülre kerültek. A félidő hajrában maradt a 20 pont körüli hazai vezetés, amelyet a végén Dies ügyes belépések utáni kosaraival tartottak a fiúk.
Brooks triplájával, majd Dies zsákolásával indult a második félidő, Peter Stahl pedig 34 másodperc elteltével időt kért, hiszen a különbség 29 pontra nőtt. Ezután Dies megkapta 4. hibáját, Cruz hármasa után pedig 30 pont tátongott a felek között. Ezután elkezdtük cifrázni a játékot, ami még nem a mi műfajunk. A Körmend egy 11-0-s sorozatot mutatott be, Meszlényi pedig kénytelen volt időt kérni. S is rendeznie a sorokat, tovább nem zárkóztak a vendégek. Azért nem fordultunk még nagyobb előnynyel a záró szakaszra, mert Dies négy büntetőt is kihagyott a negyed végén.
A záró szakasz elején Couisnard ésCruz remek megoldásai végképp megtörték a Körmend ellenállását, s biztosan nyert. A sÖrdögök az idei eddigi messze legjobb játékval nagyon fontos győzelmet aratott, s tett egy lépést célja, a legjobb nyolc közé jutás elérése felé.
Meszlényi Róbert: – Az első negyedben eldöntöttük a mérkőzést, ellenállhatatlanul játszottunk, nem is lehetett más az eredmény, mint biztos győzelem.
A remek hangulatú mérkőzésen korrekt, jó játékvezetés mellett közönségszórakoztató mérkőzésen léptünk nagyot előre. Külön öröm volt, hogy a B közép is megtelt, egyre több sÖrdögi rajongó és szurkoló van! Külön köszenet illeti a biztonságért felelős céget és a rendőrséget, akik biztosították, hogy kultúrált környezetben lehetett lejátszani a mérkőzést!
Soproni sÖrdögök – Polaroid Lami-Véd Körmend 98-75 (36-14, 23-21, 20-22, 19-18)
Sopron, 1800 néző. V: Cziffra, Ádám, Győrffy.
Sopron: CRUZ 19/12, BROOKS 35/18, COUISNARD 13, KÖRTÉLYESI 13/3, DIES 15. Cs: Csorvási 2, Vesztergom, Boldizsár, Halmai 1, Horányi. Edző: Meszlényi Róbert.
Körmend: Garland 4, Ferencz 9/9, FODOR G. 9, Bialek 10/3, BANKS 22. Cs: DeWitz 8/3, Fodor M. 4, Trummer 5/3, Hegedűs 1, Kocsis. Edző: Peter Stahl.
sakc.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
