Sopron.info.hu

2009. április 3-án pénteken Sopronban, 19.00-kor a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban Old Boys koncert lesz.

Az Old Boys együttes 1979-ben alakult és azóta is tevékeny szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Nevük elsősorban az oldies zene (50-es, 60-as, 70-es évek angolszász zenéje) széles spektrumú, sok műfajt és eredeti előadót felölelő repertoárjuk magas színvonalú előadását jelenti a széles korosztályú hallgatóság számára.

A ma 12 fős együttes repertoárja az oldies kor zenei palettájának szinte összes műfaját és előadói egyéniségét magában foglalja. (Rock and roll, pop, rock, blues, soul, country, stb.)

A hat különböző szóló énekesi hang és a korlátlan vokál lehetősége mindig is nagyon széles skálájú „eredeti” hangzás elérését tette és teszi lehetővé az együttes számára.

A jubileumi évre a zenekar már hónapok óta teljesen új műsorral készül.

A koncert ún. „unplugged” részében olyan áthangszerelésben hangzanak fel világslágerek, melyhez hasonló hangzás- világot eddig nemigen találhattunk meg az együttes repertoárjában.

Előadásra kerülnek, többek között Shadows, CCR, Beatles, Joe Cocker, Moody Blues, Dusty Springfield… – az újabbak közül pedig Coors, Fairground Attraction vagy Cristina Aquilera számai is.

Ugyancsak most kerülnek először közönség elé az együttes saját hangszerelésű „klasszikus rock” műfajú feldolgozásai is.


Soproni Szeretetnapok

további részletek

Sopronba látogat a Fradi

további részletek

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

további részletek

Elviszik a sorompót!

további részletek