Elkészült a „menetrend”, összeállt a csapatunk felkészülésének egy igen fontos része, azaz az edzőmeccsek, felkészülési találkozók, valamint a kupák, tornák tervezett programja, menetrendje.
Amint arról Palotai Péter, csapatunk pályaedzője tájékoztatta honlapunkat, az első előkészületi találkozót szeptember 1-én játssza csapatunk az MKB Arénában, az ellenfél a SMAFC-NYME együttese lesz. Ezen a mérkőzésen természetesen még a válogatott játékosok s a légiósok nélkül lép pályára az SKC, bár megeshet, hogy Thomas Kelley – aki elképzelhető, hogy már augusztus utolsó napjaiban Sopronba érkezik – soproni játékosként bemutatkozhat a közönségnek.
Szeptember 4-én a bajnok és Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg látogat Sopronba. A jelzett napon a faipari kiállítás és vásár miatt biztos, hogy nem az MKB-Arénában fogadjuk a bajnokot, a helyszín még kérdéses. Várhatóan ekkor a két csapat még tudja a teljes játékoskeretét felvonultatni a válogatottak, valamint az akkortájt érkező légiiósok miatt. 8-án csapatunk utazik a bajnokhoz, viszonozva a ZTE látogatását, majd a tervek szerint 11-én Szombathelyen, a Falco otthonában lépnek pályára fiaink.
Szeptember 16-19-e között együttesünk – remélhetőleg már a komplett csapattal – Zalaegerszegen, a Göcsej-kupán szerepel, majd szeptember 23-tól 25-ig a hazai rendezésű Krasznai-kupán láthatják szurklóink az együttest. Október 2-án a Falco viszonozza a látogatásunkat, egy hétre, október 9-én rá pedig már kezdődik a bajnokság.
Természetesen a találkozók pontos kezdéséről is időben tájékoztatjuk szurkolóinkat.
sakc.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SZIKLAKERT HIBÁK, amiket te ne kövess el!
- Reménytelen KÜZDELEM – a szulák kiírtása
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
