Most, hogy a Lionsgate sorozata, a Fűrész hivatalosan is minden idők legsikeresebb horrorsorozatává avanzsált, a stúdió bejelentette, hogy a hatodik rész október 23-án kerül bemutatásra Amerikában és a filmeket folytatni fogják.
Nincs is ennél jobb virtuális szerződés filmstúdió és rajongók között, hiszen míg az egyik nagyszerű bevételeket kap a filmtől, addig a másik megkapja az éves betevő csavar- és meglepetésadagját.
A Lionsgate ugyanis folytatni fogja a Fűrész-sorozatot, melyet továbbra is megtart alacsony költségvetésűnek és minden bizonnyal idővel koncepcióváltásra is szükség lesz, azonban amíg továbbra is hihetetlen sok embert érdekelnek Jigsaw (és tanítványai) rémtettei és továbbra is vannak ötletek a filmek történetével kapcsolatban, addig semmi oka nincs a stúdiónak, hogy leálljon az újabb részek készítésével, magára haragítva ezzel a fanatikus rajongókat.
A műfajon rágódók kedvéért eláruljuk, hogy a gyártó stúdió nevezi horrornak a Fűrészt, mely ugyan sokak szerint inkább thriller, de külső jegyeiben, a folytatásokban, a mitikus gyilkosban valóban inkább a horrorra hajaz.
És mit nekik Péntek 13 vagy Halloween! A Fűrész-franchise ugyanis az 5. rész premierjével egy hatalmas ugrással átlendült a 300 milliomodik, Amerikában beszedett dolláron is, így faképnél hagyta a 11 filmjével 317 millió dollárt kaszáló Jasont és a Péntek 13-at, valamint a 307 milliós amerikai hozammal dicsekvő Mike Myers-t és a 9 részes Halloween-sorozatot.
Kiemelendő, hogy a nagy bevételek minimális költségekkel jönnek létre, hiszen míg az első Fűrész-film 1,2 millió dollárból készült, addig az 5. részre is csak 10 milliót kellett költeni. (Persze az a mókás az egészben, hogy a 10 milliós készítési költség mellé 30 milliós marketing társult, de szerencsére még nem tart ott a sorozat, ahol a fogkrémek vagy a samponok, melyek árában 80-90%-ban csak a reklámkiadások vannak benne.)
Csoda, ha ilyen számok mellett érkezik a 6. rész?
- Újraindult a soproni Alzheimer Café A Soproni Szociális Intézmény Emlékfonal című programsorozatának részeként ismét eli…
- Mi lesz veled Sopron KC? 🏀⛹️
- ,,Hétköznapi hősök. 🏅 Polgármesteri elismerésben részesítettem Buti Editet és Aszódi Andrást, akik gyors fellépésükkel…
- A legenda szerint 1749 márciusában egy teljesen vad, meztelen fiút találtak a kapuvári halászok. A gyerek nem beszélt, f…
- Madárvonulás a Fertő tavon 🐦
- Krízishelyzet van, a Sopron KC életben tartása most a prioritás
- Rendkívüli! Óriási tűz tombolt a Fertő tavon
- Október a mellrák elleni küzdelem hónapja: életet menthet a szűrés, éljen a lehetőséggel!
- Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy testnevelés órán összeesett soproni középiskolást
- „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- ŐSZ a kertben: TIPPEK és látványos őszi növények
- EZEKET NE dobd ki! – Őszi munkák és talajtakarás
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak

