Popper Péter pszichológusnál

Az íróként és pszichológusként is egyaránt nagyon népszerű Popper Péter felesleges kellékek nélkül éli az életét, de bizonyos tárgyak az ő életében is kitüntetett szerephez jutnak: nyakában például mindig ott lóg egy kis, kéz alakú medál, zsebében pedig parányi Buddha szobor lapul.

Nagy előszeretettel gyűjtögetünk, vásárolunk, pedig egy tárgy puszta birtoklása önmagában még nem nyújthat tartós örömet. Popper Péter az élettere kialakításában is törekszik arra, hogy csak olyan dolgok vegyék körül, amelyek különleges energiákkal rendelkeznek, többletjelentéseket hordoznak.

Mit gondol az ember és a tárgyak pszichológiai kapcsolatáról?

Hamvas Béla ír arról, hogy az élethez sok kelléket kell beszerezni: ruhákat, házat, íróasztalt, sublótot, étkészletet, autót, telket, kerti zuhanyozót, és az egész élet azzal megy el, hogy bekellékezzük az életünket. Erre mondja Hamvas, hogy nem kell ennyi kellék, nincs szükség rá.

Ez egy pótcselekvés, aminek eredménye az, hogy az ember nem él valódi életet, mert ezzel a pótcselekvéssel elmegy az idő, és az életre már nem kerül sor. Tehát, a kellékek kultuszára azért van szükség, hogy ne kelljen valódi életet élni. Áttolódik a hangsúly, mintha ez lenne az élet értelme, lényege, hogy minél többet birtokolni.

Önnek milyen személyes kapcsolata van a tárgyakkal?

A személyes viszonyom a tárgyakhoz nagyon rossz. Már gyerekkoromban abból volt balhém, hogy elajándékoztam a dolgaimat. Nemcsak a játékaimat, hanem ruhadarabokat is. Szívfájdalom nélkül válok meg tárgyaktól, képektől, bútoroktól, lakásoktól, akármitől. Ez biztos valamilyen hiányosság, de nekem nincs személyes viszonyom a tárgyakhoz.

Van egy-két tárgy, ami fontos. Számomra fontos ez a kéz, ami itt lóg a nyakamban. Valahol Tunéziában kaptam valakitől. Először nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, udvariasságból föltettem a nyakamba. Aztán volt benne valami, ami megfogott, és akkor már nem lehetett nem föltenni, egyszerűen árulásnak éreztem volna.

Ezek szerint, létezik olyan tárgy, amihez erősen kötődik? Ez a medál önmagában hordozza az erőt, vagy Ön töltötte fel vele?

Elmesélek egy sztorit. 1926-ban, Koppenhágában volt egy fizikus világkongresszus. Ott, egy Vertheim nevű fizikus meghívta a korszak nagy tudósait köztük Bohrt, Blankát, Heisenberget , egy vacsorára az üdülőjébe. Már összegyűltek a fizikusok, amikor Bohr aki igen indulatos ember hírében állt fölfedezte, hogy a Vertheim üdülőjének ajtajára egy patkó van fölszögezve.

Rámutatott, és azt kérdezte, hogy „Az, micsoda?” Mire Vertheim az igazságnak megfelelően azt válaszolta „Az egy patkó.” „És miért van egy lópatkó a te ajtódra fölszögezve?” kérdezte Bohr. „Mert azt hallottam felelte Vertheim , hogy távol tartja a rontásokat és idevonzza a szerencsét.”

Ekkor a Bohr ordítani kezdett: „Te, fizikus létedre, hiszel ilyen baromságokban?” Erre azt mondta Vertheim ijedten: „Dehogy hiszek! De, azt hallottam, hogy ez akkor is hat, ha nem hisz benne az ember.” Hát valahogy így vagyok én ezzel a talizmánnal. Nem hiszek a tárgyak erejében, de azt hallottam, hogy akkor is hat, ha nem hisz benne az ember. Még ez a kis Buddha is mindig velem szokott lenni, a zsebemben.

Miért?

Az igazság az, hogy én nem tartozom semmilyen tételes valláshoz. Éppen azért tanítok összehasonlító valláspszichológiát, mert egy ártalmatlan nyuszi vagyok, aki nem akar téríteni, és semmiről nem akar meggyőzni senkit. Mindig azt mondom a diákoknak, hogy tőlem nem lehet megtudni, hogy van-e Jóisten vagy Ördög, és hol van a Mennyország vagy a Pokol.

Én csak azt tudom elmondani, hogy erről mit gondoltak, és mit tanítottak mások az évezredek folyamán. Buddhához viszont személyes közöm van. Nagyon nehéz megmondani, hogy mitől. Egy időben nagy áhítattal hallgattam Füst Milán esztétikai szemináriumát, és ő mondta egyszer, hogy Buddha olyan ember, aki talán minden vallásalapító közül a legkegyetlenebbül mond igazat.

Buddha se Istenben, se lélekben nem hitt, és mégis vallás lett belőle. Ez a tény önmagában érdekes és izgalmas. Borzasztó közel áll hozzám ez az egész gondolkodás, de nem az, ami lett belőle az évezredek folyamán, hanem még az eredeti.

Ha nem él önben a tárgyak birtoklásának vágya, honnan ez a sok holmi, ami körülveszi az otthonában? Hogyan alakult ki a lakókörnyezete?

Ez nem egy tudatosan berendezett lakás, valahogy összeállt. Ezekhez a bútorokhoz nekem az égadta világon semmi közöm. Tudomásul veszem, hogy a könyvek mindig szanaszét vannak. Életemben nem raktam még rendet a könyvek között, inkább vállalom, hogy két napig keresem, amire szükségem van.

Az otthonomat odúnak tartom, ahol nagyon fontos, hogy magamra tudjam csukni az ajtót, hogy szeparált külön részem legyen fürdőszobával, hogy ne kelljen a társammal zavarnunk egymást. Valaki egyszer azt mondta, hogy olyan a szobád, mintha egy szarka lakna benne, értékes dolgok és bóvlik egymás mellett. Ez tényleg így van. Részint kapom őket, részint veszem, szerzem.

Egy időben például elkezdtem gyűjteni a teknősbékákat. Amerre jártam a világban, teknősbékát hoztam, sokat kaptam ajándékba is. Több száz teknősöm van már. Olvastam, hogy az amerikai űrhajósoknak volt egy titkos társaságuk, a Teknőcök Titkos Szövetsége. Ebbe a szövetségbe csak azt vették be, aki a legrosszindulatúbban feltett kérdésre a legjóhiszeműbb választ tudta adni.

Ez nekem annyira megtetszett, hogy ezért kezdtem el teknősbékákat gyűjteni. Akkoriban kiraktam őket, elborították a polcokat. Valahogy aztán kikoptam a teknősbékákból. Most már egy nagy kosárban tartom a legtöbbjét. Meg kell hogy mondjam, nagy felszabadulás volt, amikor abbahagytam, mert minden szenvedély egyfajta függőség. Talán nem érdemes szenvedély nélkül élni, de nem biztos, hogy a szenvedélynek a tárgyakra kell irányulnia. Nekem szenvedélyemmé vált annak kutatása, hogy mit gondoltak az emberek a transzcentendális dolgokról.

Forrás: www.szeplak.hu