Ha netán Szlavko Petrovics zalaegerszegi edző még nem ismerné személyesen soproni kollégáját, Vincenzo Coscót, segítünk neki: keressen olyan, szakmabelinek egyáltalán nem tetsző embert, aki látványosan igyekszik elkerülni Petrovics mestert, a meccs előtt tíz perccel cigarettázva sétál a bemelegítő játékosok között, és jól láthatóan nem lóg ki egy pro licences papír a farzsebéből.
Talán unalmasnak tűnik, hogy megint a Sopron edzőjét vettük elő, de szakmai hiányosságai mellett sorozatban emberi gyengeségeiről is bizonyságot tesz.
Csapatával hét nyolc 2007 11.10.-18.01 tétmeccsen egyetlen pontot szerzett, amit gyaníthatóan a korábbi jegyzetekből jól ismert Mari néni, Béla zöldséges, özvegy Krinolinné összetételű szakmai stáb is könnyedén összehozott volna, ám ez még megbocsátható lenne. A nagyobb baj az, amit nemrég Tornyi Barnabás, mai számunkban pedig Détári Lajos pedzegetett: Vincenzo Cosco előszeretettel szív el néhány slukkot a pálya közepén, és kifejezetten bántaná a lelkét, ha a meccs után kezet kellene nyújtania az ellenfél (általában győztes) edzőjének.
Tornyi Barnabás és Détári Lajos is azt kérdezi: meddig tűrjük ezt? Egyszerű a válasz: a végtelenségig. Merthogy az MLSZ-t a jelek szerint egyáltalán nem zavarja, hogy egy magát edzőnek és egy magát klubtulajdonosnak tartó olasz „úriember” bohózatot csinál a magyar bajnokságból. Büntetlenül átléphetnek szigorúnak szánt szabályokon (senki sem lehet edző, míg elődjét ki nem fizették), szórakozhatnak egzisztenciákkal (a játékosok még mindig nem kapták meg bérük egy részét), és beinthetnek a teljes magyar futballszakmának.
Vincenzo Cosco feltűnése is csak azt bizonyítja, hogy ha egy közepesen tehetős külföldi vállalkozó féléves keresetéből vesz egy NB I-es csapatot, megtehet bármit, nyugodtan odaültetheti a kispadra kamionsofőr barátját vagy pékinas unokaöccsét, a pénz okozta eufóriában mi ehhez készségesen asszisztálunk. És ezt Vincenzo Cosco pontosan tudja. Így Egerszegen nyugodtan rágyújt majd egy cigire a kezdőkörben, és ha éppen olyan kedve lesz, megkínálja néhány játékosát is.
KUN ZOLTÁN
forrás: NB1.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- Így néz ki a KERTEM a brutális hőség után – pihenjünk is – ÚJ kerti bútorok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
