Sopronban először lesznek megtekinthetők március 9-től két héten keresztül a 2008/2009 Holcim Awards for Sustainable Construction világverseny (Holcim Awards a Fenntartható Építészetért) nyertes pályaművei.
A kiállított tervek között bemutatásra kerül a világdöntőbe jutott, az európai megmérettetésen aranyérmes Janesch Péter és csapatának „Négy negyed egy egész” című pályamunkája.
A Holcim Awards a Fenntartható Építészetért világverseny olyan innovatív építészeti projekteket hivatott megismertetni, melyek fenntartható megoldást jelentenek az építészet és az építkezés napjainkban felmerülő kihívásai számára helyi, regionális és globális szinten is. 121 országból közel ötezer projektterv érkezett a svájci Holcim Foundation for Sustainable Construction által második alkalommal meghirdetett pályázatra – a 2 millió dollár összdíjazású 2008/2009 Holcim Awards világverseny döntőjén egy marokkói, egy vietnami és egy kínai pályamű vívta ki az értékelő bizottság egyértelmű elismerését.
A rendezvény megnyitójával egybekötött szakmai fórum előadói:
Ertsey Attila (Kós Károly Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Építész Kamara alelnöke) – Az autonóm ház;
Szekér László (a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének elnökségi tagja és a Magyar Építőművészek Szövetségének munkacsoport vezetője) – Passzívházak Magyarországon;
és Kiss Ida (építész) – A Holcim Awards 2009-es világdöntőjének nyertesei címmel tartanak beszámolót a környezettudatos építészetről.
„Az autonóm ház, egy önellátó épület, mely a hálózatoktól (víz, gáz, villany, csatorna) függetlenül tud működni. Rendkívül takarékos, és igényeit a természet megújuló forrásaiból nyeri. Törekvése elébe megy az EU céljainak, mely 2011-től a passzívház szabvány, majd ezután az energetikailag önellátó épület bevezetését tervezi.
Az Autonóm Ház ezen túlmutatva az ökologikus és fenntartható működést teljessé teszi: kiterjeszti a vízhasználatra, az épület anyagaira és teljes életciklusára. Ez a legtöbb, amit ma egy házépítőnek tudnia kell, ha gondol a jövőre” -mondta a magyar pályázó, Janesch Péter tervei kapcsán Ertsey Attila.
[Forrás: OrientPress Hírügynökség]
- Ikonnal erősített Soproni Darazsak Sportakadémia! Mint ismert, a Sopron Basket kiválósága, fiatal kosárlabdázók példakép…
- Különleges őszi programra készül a Soproni Egyetem: szeptember 26-án, szombaton rendezik meg a HATalmás Agancsnapot a Bo…
- Búcsúzik az Országos Magyar Vadászkamara elnöke https://www.kisalfold.hu/…/orszagos-magyar-vadaszkamara-eln…
- 🎓 Hatvan év után ismét tanítókat képeznek Sopronban! Az idei tanévben, hatvan év elteltével ismét elindult a tanítóképz…
- Fergeteges falunapot tartottak Kópházán! https://www.kisalfold.hu/…/…/kophazi-falunap-fergeteges-volt
- #bazsx #szaboeventbybazsx #sopron #szüretinapok2026 #djsopron
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Alig két órával ezelőtt ért véget az előadásunk, azonban az igazi műsor még csak utána kezdődött: néhány óra múlva teljesen lebontásra kerül az óriássátor, hogy jövő héten már Sopronban láthassa A nagy visszatérés című műsorunkat a közönség. Köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, puszilunk mindenkit! 🫶🏻🎪 #mosonmagyaróvár #magyarnemzericirkusz #cirkusz #hungary #foryou
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
