Négy forduló, négy győzelem győzelem, második hely a tabellán. Ez a rövid mérlege eddig a télen játékosedzőként az SVSE – GYSEV-hez került korábbi 23-szoros válogatott Lendvai Miklósnak. A szakember remekül érzi magát a soproni vasutas csapatánál.
Szakmailag mennyire elégedett az eddig eltelt időszakban elért eredményekkel?
Nyertünk négy mérkőzést, de azt gondolom, ezzel a játékosállománnyal nyernünk is kellett.
Sok, a profi futballban eltöltött év után hogy érzi magát egy harmadosztályú kiscsapat játékosedzőjeként?
Mióta külföldről visszatértem Magyarországra, messze itt érzem magam a legjobban, ez valóságos felüdülés a magyar, úgynevezett profi futball posványa után. A közösség remek, a vezetőség is kitűnő és ami nagyon fontos: itt van feladat, van cél. Ami még az én számomra nagy különbség az élvonal és a mostani pozíció között, hogy itt elfogadják a véleményemet, figyelnek a szavamra. Nagy öröm viszontlátni mérkőzéseken a srácoktól az edzésen gyakorolt elemeket.
Játékosedzőként mennyire nehéz a középpályán teljesíteni a saját feladatát a csapatban, s ugyanakkor szakmailag, mint edzőnek átlátni az egész gárdát?
Nem egyszerű, de van előnye is. Ha valamit észreveszek, akkor a pályán azonnal tudok reagálni. A segítőim pedig azért ülnek a kispadon, mert kívülről nyilván sokkal jobban átlátják az egész játékot..A játékosaimban pedig maximálisan megbízom. A tűzbe mennék ezekért a srácokért, nekem most ők a legfontosabbak.
BL
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ a kertnek a 40 fokos hőségben! 🥵 Így mentsd meg a növényeidet!
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
