A labdarúgás tekintetében Sopron már rég nem a hűség, hanem a hülyeség városa. Szegény helyi drukkerek lassacskán azért fohászkodnak, hogy a két évvel ezelőtti Magyar Kupa-győzelemről szőtt álmukból felriadva ne egy újabb röhejes focibotrányról értesüljenek a lapokból. Ez mostanság ritkán adatik meg nekik csapatuk tegnap például Ligakupa-meccsen nyolc gólt kapott az NB I eddigi 11 fordulójában 2 (!) pontot szerző, tökutolsó Tatabányától.
A hetente edzőt váltó, a gáncsoskodást megelégelő, ezért inkább a Nemzetközi Cselgáncsszövetség elnöki posztjára váltó korábbi tulajdonos, Vizer László Máriusz utódja, az olasz Antonio Righi folytatta a soproni hagyományt: kezdésként összebalhézott az addigi vezetőedzővel és azonmód menesztette Détári Lajost.
Döme állítólag tiszteletlenül beszélt a „mecénással”, mire rögvest kizárták a stadionból. A szakember többek között elmondhatta neki, hogy nem erőnléti edző kell a csapat mellé, inkább egy szakács: a hónapok óta fizetés nélkül tengődő futballistáknak tudományos étrend helyett csak zacskós levesre futja Persze, az rendeli a nótát, aki a cigányt fizeti és ez így van rendjén.
Fájdalom, Sopron felől régóta csak kakofónia zaja hallatszik. Az egykor világválogatott Détárit a „jónevű” Paganese korábbi trénere, a jobbára az olasz ötödosztályban pallérozódó, még a megfelelő képesítéssel sem rendelkező Vincenzo Cosco váltotta.
Ez és az eredmények önmagukért beszélnek. Döme meg mint anno Kispesten, egy másik csodatévő olasz „mágnás”, Piero Pini jóvoltából ment a (zacskós) levesbe…
forrás: Napi Ász
- Ingyenes próbaórákat tartanak a Zen Dance Unity tánciskolában szeptemberben.🎶 Az alkalmak lehetőséget biztosítanak az…
- Határokon át – két keréken Osztrák, német és magyar közlekedési szakemberek tanácskoztak a közelmúltban Kismartonban (Ei…
- Gróf Széchenyi István születésének 235. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést Sopronban. A résztvevők a legnagy…
- 💇♂️ Nemes felajánlással vág vissza ❗👇
- Több helyen is potyogtak a gólok⚽👇
- Had such a good time seeing @Kenny G so talented ❤️🎶🎵🎷 #kennyg #music #sopronosax #instrumental #fan
- Steiner Kristóf a Borderline-zavarról #steiner #sopronfest #kadarkaiendre
- Culture Lab #fertorakos #fertorakosikofejto @Francis Horys #sopron #hungary #dj
- if you know me, you know this makes sense #artiebucco #thesopronos #hewasaninteriordecorator #arthurbucco #keepyourpicture
- Out here making myself laugh hysterically lol 😂 my latest art (still a work in progress) but added a mug… can’t help myself them little coffee mugs make my heart happy lol
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
