Az elsõ játékos, aki feltûnt a parketten bõ fél órával a kezdés elõtt, Horváth Zsuzsi volt. Mint megtudtuk, a tegnapi nap kiment a bokája, ezért õ már korábban nekiállt bemelegíteni.
A kezdõ ötösön kénytelenek voltunk változtatni, a bokáját fájlaló Horti Dodi helyén Krivacevic Tina kezdett.
A vártnál valamivel kevesebben választották szombat késõ délutáni programjuknak a két veretlen csapat rangadóját, de a hangulatra nem lehetett panasz, szurkolóink lelkesen biztatták a lányokat. A mérkõzés is jól indult, a 4. percben 12-6-ra vezettünk, Kathleen jobbnál jobb labdákkal hozta helyzetbe társait, akik értékesítették a lehetõségeiket. A negyed közepén Donkó Orsolya szánta el magát idõkérésre (16-9). A 18. percben Amber parádés befordulásával 10 pont fölé nõtt a különbség (20-9). A negyed utolsó két percében zónára álltak át a vendégek, de rendre megtaláltuk a réseket. Az elsõ 10 perc jó játékát egy ritka mozdulat koronázta meg. Az utolsó másodpercben Jeca emberrel a nyakán dobott triplát a félpályáról (28-14)!
Nem kellett sokat várni a következõ szegedi idõkérésre. A 13. perc elejére 19 pontra nõtt az elõnyünk, minden felállásban olajozottan mûködött csapatunk gépezete (34-15). Edó átadásából Dodi növelte 20 pont fölé a különbséget. Precíz védekezésünk mellett csupán 3 pontot ért el 5 perc alatt a szegedi együttes. A 17. percben Horváth Lilla is pályára került, ekkor már 26 ponttal mentünk a vendégek elõtt (46-20). Gyakorlatilag azt csináltunk a pályán, amit akartunk. A pontos védõjátékunk mellett alig jutott dobólehetõséghez a Szeged, támadásban pedig ellenállhatatlanul kosaraztunk (19. perc 53-22)! A félidei eredményt Russai triplája állította be (53-25).
Kapkodva folytattuk a mérkõzést, Székely Norbert türelmesebb játékot is kért a lányoktól. Kellett pár perc, hogy újra felpörögjünk, de amint azt a 27. percben Donkó Orsolya idõkérése is mutatta, sikerült (69-38). Furcsa egy rangadóhoz képest, de a harmadik negyed végén már olyan szituációt is gyakorolhattunk, hogy mi van, ha netán vérbeli center nélkül kell játszanunk.
A tetemes elõnyünk erre is lehetõséget nyújtott (74-43). Az utolsó negyedben már csendesen csordogált a mérkõzés, Székely Norbert lepihentette a kulcsembereit, mely az elõttünk álló fontos feladatok tükrében teljesen érthetõ. A szegediek becsülettel küzdöttek, de ma nem volt egy súlycsoportban a két csapat.
A 36. percben a frissen beállt 15 éves Vágvölgyi Petra is feliratkozott a pontszerzõk közé (78-49). Horváth Lilla látványos blokkja után vastaps kíséretében már „Játszik az ifi!” kórus hangzott fel a lelátóról.
MKB-EUROLEASING SOPRON – SZEVIÉP-Szeged 82-62 (28-14, 25-11, 21-18, 8-19)
Sopron, 900 nézõ
MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 11, Honti 10, Holt 15, Milovanovic 16/3, Krivacevic 12 Cs.: Horti 4, Eördögh 8, Hadarics -, Horváth Zs. 2, Horváth L. -, Vágvölgyi P. 4
SZEVIÉP-Szeged: Németh 12/6, Fürész 18/6, Almind -, Tomova 8, Zherzherunova 7 Cs.: Szakács 8/6, Vincze 4, Laczi -, Rssai 5/3
Statisztikák:
Mezõny dobószázalék: 35/60 58% ill. 22/54 41%
3-pontos dobószázalék: 1/9 11% ill. 7/17 41%
Büntetõ dobószázalék: 11/13 85% ill. 11/13 85%
Lepattanó: 31 (Milovanovic 6) ill. 25 (Zherzherunova 8)
Gólpasz: 10 (Macleod 3) ill. 10 (Németh 4)
Szerzett labda: 16 (Milovanovic 5) ill. 9 (Németh 4)
Eladott labda: 9 ill. 16
Fault: 14 ill. 16
IBM: 114 (Milovanovic 28) ill. 74 (Németh 19)
wb-sopron.com
- Fauré Requiemje csendült fel a Szent Mihály-templomban Zenés megemlékezést tartottak mindenszentek napján a Szent Mihály…
- 100. születésnapját ünnepelte a mai is működő mozi! https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2026/11/elit-mozi-100
- 🚨Rendőrök és polgárőrök segítik a forgalmat a Szent Mihály temetőnél az emlékezés napjaiban. 🕯️
- A solymászat több évszázados hagyomány, amelynek elsajátítása évek tapasztalatát igényli. A ragadozó madarak gondozása,…
- SKC balhé Körmenden!
- Várja a kirándulókat az új Hubertusz-kilátó a Bécsi-dombon
- Centenáriumot ünnepel a soproni Elit Mozi – kedvezményes jegy és helytörténeti emlékek várnak!
- Végletekig kiélezett meccsen vereség Körmenden
- „Ha megtörténik a baj, az visszafordíthatatlan” – a százezer ember ellátását biztosító vízbázist féltik a fertőrákosiak a tervezett reptérfejlesztéstől
- Bezár a Bojtorina Vegan Kitchen – talán van remény a folytatásra
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- ÉVELŐ szaporítás ingyen: Így sokszorozd meg a növényeidet!
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
