Az MKB-Euroleasing Sopron csapata, az Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nagy csatában, 10 ponttal legyőzte a világsztárokkal felálló Jekatyerinburg együttesét, és a két győzelemig tartó párharcban, akár a következő mérkőzésen, pénteken, idegenben ki is harcolhatja a továbbjutást.
A mérkőzésen a hazai csapat szerezte meg a vezetést, de az oroszok rövidesen átvették a vezetést, a negyed végén 18:18-as állást mutatott az eredményjelző. A második negyed, és ezzel a félidő 41:37 -re, a jobban összpontosító vendégeké volt.
A harmadik negyedre a négypontos hátrányban lévő hazaiak, harcosabbak, és pontosabbak voltak, mint az azt megelőző negyedekben, és újra megfordították a mérkőzést, és a játékrészt nyolc ponttal nyerték. Az utolsó negyed négy pontos soproni előnnyel indult, amit a pontosan büntetőző és közönsége által hajtott MKB a a 38 percre 10 pontra növelt. Az utolsó percek a faltok és büntetők jegyében teltek de csaptunk jól koncentrált, és nagy csatában, megérdemelte a világsztárokkal felálló, de csapatként rosszabbul funkcionáló oroszokat. Folytatás pénteken Jekatyerinburgban, ahol ha nyerünk megvan a továbbjutás, ha nem , akkor a mindent eldöntő összecsapás Sopronban lesz.
MKB-EUROLEASING SOPRON – JEKATYERINBURG (orosz) 86-76 (18–18, 19–23, 26–18, 23–17)
Sopron, 2000 néző. V: Nakic (horvát), Tatics (szerb)
SOPRON: Németh 4, HONTI 13, HORVÁTH ZSUZSA. 7/3, Cserny 8, IV. MATOVICS 14. Cs.: BRANZOVA 19/12, GORBUNOVA 11, KÁROLYI 10/6. Edző: Székely Norbert.
JEKATYERINBURG: WHALEN 13, BARNES 10/6, Karpova, BATKOVIC 19, FORD 12. Cs.: Zakaluzsnaja 9, SAURET-GILLESPIE 11/3, Szitnjak, Kuzina 2, Lescseva. Edző: Milan Veverka.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–4. 6. p.: 9–12. 8. p.: 14–12. 13. p.: 24–24. 15. p.: 31–24. 17. p.: 31–33. 25. p.: 47–51. 27. p.: 57–53. 29. p.: 57–59. 30. p.: 63–59. 34. p.: 63–63. 38. p.: 75–65
Kipontozódott: Batkovic (34. p.), Branzova (39. p.), Barnes (40. p.) Whalen (40. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 24/48 50%, ill. 28/71 39%. Büntetők dobószázaléka: 31/36 86%, ill. 18/25 72%. Lepattanók: 36, ill. 36. Legtöbb lepattanó: Iv. Matovics 11, ill. Ford 13. Legtöbb gólpassz: Németh 6, ill. Whalen 3
A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára. folytatás, február 2-án, pénteken Oroszországban
- Milyen lesz a fenntartható jövő – merülhet fel a kérdés. A konferencián erre is választ kerestek https://www.kisalfold.h…
- Egyeztetés a pilóta nélküli légi járművel történő (drón) balesethelyszínelés szakmai kérdéseiről 🚨 A Soproni Rendőrkap…
- A soproni piac minden évszakban másik arcát mutatja
- Élhető települések
- Egy apró penészfolt a társasházi lakás falán – innen indulnak a Földszint című film bonyodalmai, amelyek során a lakók m…
- Állampárti múlt: a fiatalabb generációknál Budapest után Sopron a második leggyakoribb születési hely
- Korcsolyapályával nyit idén a Soproni Adventi Vásár!
- Az Év Honlapja versenyen indul a soproni Alpha Dent megújult weboldala
- Jövő hét vasárnap lilába borul az ország a koraszülöttekért
- Öregdiák az újonc tanárnak: hahó, nem jön ki a matek!
- Sopron Németország? 🇩🇪 Az AfD ifjúsági szervezetének, a „Generation Deutschlandnak” egyik elnökségi tagja olyan térképet posztolt az X-re a német egység napján, amelyen Ausztria, Svájc, de még egyes francia területek is Németországhoz lettek „csatolva”. Sopront is beleértve. Ez a „Nagy-Németország” ábrázolás sokaknál keltett felháborodást. Magyarországon is. Hallerné Nagy Anikó, a Tisza képviselője, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkot és a Fideszt is felszólította, hogy határolódjanak el németországi szövetségesük posztjától. Közben a kritikák hatására a térképet posztoló Luca Maurice Strauf (vagy ahogy önmagát hívja: Helmut Strauf) lemondott posztjáról. De mennyire jellemzőek az ehh
- @PLASTICOCEAN Hangos élet vidéken😎 Találkozzunk Sopronban🔥 Október 31. – Hangár Music Garden Ha elég jól nyomod, tiéd lehet a VP🤘😂 Wall Of Sleep – Exolimes 🤘 . #magyartiktok #plasticocean #weareocean #fyp
- 🧁 SÜTINAP! 🧁 Csütörtökön ismét megrendezzük a Sütinapot! Egész nap tudtok vásárolni az általatok behozott finomságokból mindössze pár száz forintért. 🍪🍩 Ezzel a DÖK-öt és a jövőbeli iskolai programokat támogatjátok! Hozzátok be a legfinomabb sütiket, készítsétek az aprót, és találkozunk csütörtökön! ✌️ #Sütinap #Handler #DÖK #Diákélet #Sopron #Közösség #Jótékonyság #HandlerKreatívSzerkesztőség #diákélet #foryoupage❤️❤️ #foryou #hun #HKSZ #tikto #trend2026 #Diákélet
- Day 4 in Sopron, Hungary! 🇭🇺 | Back to 1989 at the Iron Curtain & Pizza to Finish 🍕 Today’s journey took me back to 1989 at the Pan-European Picnic Memorial near Sopron, where the Iron Curtain began to come down. 🇭🇺 Walking past the historic exhibits, border fence and powerful memorials made this stop feel truly unforgettable. Ended the day in Sopron with a well-deserved pizza stop! 📌 Follow along for more history-filled European discoveries with Gareway to Oman. #Hungary #VisitHungary #IronCurtain #Oman #investment
- Vannak helyek, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk, mégis sokkal többet jelentenek egy egyszerű utcánál. A Várkerület ilyen. Generációk emlékei, találkozások, régi történetek és a mindennapok apró pillanatai kapcsolódnak hozzá. Sopron változik, de a karaktere megmarad. És talán éppen ettől olyan különleges. Neked milyen emléked kötődik a Várkerülethez? Van egy kedvenc helyed, üzleted vagy történeted, amit szívesen megosztanál? #Sopron #Várkerület #SopronAhogyÉnLátom #MosonyiGábor #SoproniTörténetek
- 🌿 A kertem, ahogy a gyerekek látják. A gyerekek szemével a kert! 💚 Akik megnézték a kertet, ültettek, majd az volt a f…
- Ma ritkán láttam a napot, egész nap hideg, szeles idő volt. Lassan az Asterek is kezdik a virágzást, nagyon várom a gyön…
- Ez a faültetés LEGFONTOSABB el#ritakertje Van egy fontos aranyszabály, amit minden faültetés előtt kötelező betartani. M…
- Megtelt a talicska az ősz kincseivel! 🎃🌾 Nálunk a négylábú kerti ellenőr is jóváhagyta a mai rakományt, miközben végig…
- Kertlátogatás! 💚💚 Mi az ami bírta az idei évet minimális öntözéssel a kertembe? 204 mm eső volt nálam eddig idén. Bizo…
- ŐSZI KERTI MUNKÁK és csodás színek Sopronban
- AGROFÓLIA a kertben? Ezt a hibát NE kövesd el! TIPPEK
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
