Fiatal csapatunk ma Győrbe látogatott, a Liga Kupa első fordulójában. A mérkőzés első félidejében a hazai csapat irányította a mérkőzést, és a 36.-ik percben meg is szerezte a vezetést. Tokody beadása után, lemaradtak a védőink a berobbanó Granátról, aki közelről a hálóba fejelt. A győriek, továbbra is irányítva a játékot, előnnyel vonultak az öltözőbe.
A második félidőben, mintha egy másik csapat futott volna ki a pályára, folyamatosan átvettük a kezdeményezést, és az ötvenedik percben Birtalan gyönyörüen emelt-csavart a jobb sarokba. A labda a kapufáról került a kapuba. Kiegyenlítettünk!
A győriek mint ha ettől a góltól kedvüket vesztették volna, és egyre inkább a mieink akarata érvényesült. Helyenként jó játékkal, szép megoldásokkal vettük át az irányítást. Freud és Hullám is nagyon agilisan játszott. A nagyobb energia befektetés a mérkőzés 83.-ik percében hozta meg gyümölcsét: a korábban sokat kritizált Birtalan passzából, a korábban sokat kritizált Dancs lőtt a hálóba.
Két ellentétes félidő, az elsőben küszködés, mintha csak egy kolonc lenne ez a mérkőzés, majd a második negyvenöt percben kombinativ játék, küzdés-kúszás-mászás-hajtás. A második félidőben látottak reményt adnak, arra, hogy ez a szemlélet végre meghozza első győzelmünket az NB1 ben is.
Hajrá Sopron!
- Melyek a szőlőmag áldásos hatásai? 🍇 A szőlő egyik legértékesebb része a magja, mivel a szőlőmagban koncentrálódnak az…
- A magas vérnyomás kialakulását nem feltétlenül kísérik figyelmeztető tünetek, ezért sokan hosszú ideig nem is tudnak az…
- Többnapos ünnepi programsorozattal készülnek a Szent Mihály-napi búcsúra Sopronban. Az eseménysorozat szeptember 27-én,…
- Főszerepben az irodalom Agyagosszergényben 📖🎻
- Mi lesz veled Fertő tó?
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- It’s fucking #autumn #fall #crisp #sopronos #fyp
- Szerintem mindannyiunkkal megesett már valami hasonló… 😂🚗 Kicsit büdös…kicsit égett szag volt… de a lényeg, hogy megoldotta. 🤣 Nektek van hasonló sztoritok? 👇😂 #tanulóvezető #Sopron #nostressdriveautosiskola #foryou @sugii🤍
- valaki mar tudja a taktikat ugytunik #foryoupage❤️❤️ #sopron #funnydog #67 #famous
- Micsoda helyszin ⚡️ #party #dance #metha #secretfusion #sopron
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
