2009. szeptember 18-19-én HARKA Sporttelepe ad otthont a második alkalommal megrendezésre kerülő Rongyos Gárda Emléknapnak.
A rendezvény szervezői Dr. Botlik József és Kosaras Péter Ákos történészek előadásaival, koszorúzással, könyv bemutatókkal, honvéd hagyományőrzők jóvoltából, a korabeli fegyverzetek ismertetésével, közelharc kiképzéssel, és az elmaradhatatlan lővereki 15 kilométeres erdei EMLÉKTÚRÁVAL idézik fel a mindmáig agyon hallgatott és az állami történelem oktatásban máig nem rehabilitált 1921. nyugat-magyarországi felkelés történetét.
A színpadon péntek este 18 órától a katona dalokat feldolgozó soproni RPG együttes, PAPP – SÁRDY NBB lép fel, majd a ROMANTIKUS ERŐSZAK és a SZEBB JÖVŐT! című új lemezével a MAHASZ listán első helyén nyitó KÁRPÁTIA együttes koncertezik.
Szombaton 18 órátol öt zenekar váltja egymást az óriási rendezvénysátor alatt felállított nagy színpadon. JÁSZMAGYAROK, PATRIÓTA, HUNGARICA, OSSIÁN és a Rudán Józseffel, Zeffer Andrással, Kékes Bajnok Lászlóval, Vikidál Gyulával felálló MOBILMÁNIA lép a színpadra.
A Rongyos Gárda hőseire emlékező hagyományőrző rendezvény helyszínéül szolgálló sporttelepen térítés mentesen lehet sátorozni!
- A környék legszebb kutyusait keresik
- 🥘Gasztronapot tartanak a hétvégén a Lenck-villa kertjében! Részletek a kommentben👇
- Sopron benyújtja pályázatát az Azbeszt-mentesítési Alapra! Megtartotta szeptemberi ülését Sopron Megyei Jogú Város Önkor…
- Az erdei ciklámen Sopron egyik legfontosabb természeti jelképe🪻 A virág legfőbb jellegzetessége, hogy júliustól egészen…
- Egy különleges éjszaka, ahol ezúttal a tudományé a főszerep :)
- visiting Sopron in Hungary it is really stunning and beautiful with an amazing atmosphere and I believe that Sopron is one of the most beautiful cities in the world
- #sopronplaza #sopron🇭🇺 #bazdkiforyuba #fypp
- #sopron🇭🇺 #sopronplaza #bazdkiforyuba #fypp
- #TTHfelgen #felnijavításSopron #Felgenservice_hungary
- @yaroslavsopronyuk #дюсш13 #тренування
- Tegnap Sopronban tartottam egy jótékonysági előadást. Pár hét és kezdhetjük az ültetést azoknak az embereknek köszönhető…
- A KÚSZÓHORTENZIA szinte mindenhol szépen megél Leírás A kúszóhortenzia az egyik legszívósabb növény, ami még a kert most…
- Így virágzik a MAGÁRA hagyott kúszóhortenzia A kúszóhortenzia egy igazi túlélő, amit akár tizenkét év után is csodálhatu…
- Több napja szeles idő van nálunk, kezdődik a szárazság sajnos, az utolsó havazás óta nem volt felénk csapadék. Viszont a…
- Márciusban ébred a természet. 💚 Már rengeteg méhecskét látni a kertben és ma már megjelentek az első tulipánok is. 🌷 C…
- SZÁRAZSÁGTŰRŐ növények: Így élték túl a hőkupolát!
- A FAÜLTETÉS szabályai: Így nem szárad ki !
- Mestereink: Villás Béla
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A haszon többet ér mint az egészség? Vagy csak nem érdekelnek a szabályok?
- Bemutatkozik Gőbl Gábor
- Szelektív hulladékgyüjtés Sopronban – hulladék naptár 2026
- Lui Padre Ősi Mágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Papa Joe Saloon & Seakhouse
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak

