Kedves Virág. Köszönöm szépen, hogy ismét rendelkezésünkre állsz, és válaszolsz néhány kérdésemre olvasóink nagy örömére.
Rengeteg teendőd mellet jut-e időd arra, hogy kicsit kikapcsolódj, és megnézz egy jó filmet?
Erre most igazán rátapintottál, ugyanis az egyik fő kikapcsolódási formám a dvd-zés, vagy a moziba járás. Jól esik a mindennapi rohanás, pörgés után lefeküdnni az ágyba és kikapcsolni az agyam egy jó film és egy kis sushi társaságában.
Mozi vagy színház?
Moziba gyakrabban járok, mivel a színház körülményesebb, nem mindegy miben megy az ember,előre meg kell venni a jegyet, stb. A színházi előadásoknál sokszor lutri, hogy mennyire lesz jó a darab, a színész gárdán is múlik, ami általában ugye cserélődik. De ennek ellenére a színháznak megvan a maga hangulata, ha jó a darab,akkor szívesen megnézem.
Inkább tv csatornák által sugárzott sorozatokat kedveled, vagy az egyestés filmekre szavazol?
Sorozatok közül nagyon kevés, amit szeretek, válogatós vagyok. De nagy kedvencem például a Kés alatt és a Született feleségek is. Egész estés filmek közül a minőségi horror és misztikus filmeket szeretem, amelyekben gondolkodni is kell, esetleg valamire rájönni, hogy összeálljon a kép.
Mikor voltál utoljára moziban, és mit néztél?
Legutóbb a Végső Állomás legujabb részét láttam 3D-ben, de mondjuk ezt a filmet a „buta horror” kategóriába sorolnám
Mi a kedvenc filmed, vagy filmsorozatod?
A kedvenc filmem a kedvenc könyvemhez kapcsolódik, ez pedig nem más mint a Twilight (Alkonyat). Kifejezetten kedvenc sorozatom a Kés alatt és a Született feleségek.
Melyik film volt az, amit nagy várakozás előzött meg részedről, de csalódtál?
Végső Állomás 4.
Milyen stílusú, műfajú filmeket kedvelsz: Romantikus, vígjáték, akció stb….
A minőségi, agymozgató misztikus illetve horror filmeket kedvelem, de a vígjátékot sem vetem meg. Viszont utálom a gagyi horror filmeket, amikben csak a mű vér fröcsög össze vissza, és sekélyesek a jellemábrázolások, unalmas a story.
Ki a kedvenc hazai és külföldi színészed, színésznőd?
Leginkább külfőldi színészekben vagyok otthonKedvelem Jim Carrey-t, Robert De Niro, Adam Sandler. Női színészek közül pedig Demi Moore, Michelle Pfeiffer, stb.
Nagyon szépen köszönjük, és minden jót kívánunk neked Sopronból!
Demuth János
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- KÁOSZ A KERTBEN! 🌿 Hogyan mentsd meg a kidőlt növényeket a vihar után?
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- A közösség ereje: Tesla Supercharger lehet Sopronban
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
